"Idén is, jövőre is tartjuk a három százalékos hiányt"
Nemcsak széleskörű reformokat viszünk végig, hanem bizonyos területen néhány európai ország előtt járunk – hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán a köztévé Ma reggel című műsorában csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára emellett beszélt az Európai Bizottság kohéziós alapokkal kapcsolatos javaslatáról, valamint a közösségi közlekedés átalakításáról.
Dátum: 2012-03-01 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:25.475706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindenkinek javaslom, hogy nézze meg, mi történik más országokban; azt látjuk, hogy tiltakoznak a munkaerőpiaci reformok ellen – jelentette ki Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára rámutatott: ezzel szemben Magyarország tavaly megvitatta ezeket a reformokat, elfogadták az erről szóló törvényt, és idén életbe lépett az új Munka törvénykönyve. Nemcsak széleskörű reformokat viszünk végig, hanem bizonyos területen néhány európai ország előtt járunk – fűzte hozzá a politikus.
['\n\t\t\n\t\tMint mondta, Európában minden országban reformokra van szükség ahhoz, hogy kilábaljanak a válságból. Nekünk az az előnyünk, hogy mi előbb kezdtük el – szögezte le Cséfalvay. Az Európai Bizottság kohéziós alapokkal kapcsolatos javaslatáról szólva elmondta: „Magyarország idén is, jövőre is három százalék alatt tartja az államháztartási hiányt”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország február elején elküldte az uniónak a költségvetési egyenleget javító lépéssorozatról a javaslatait.', 'Ez a jövő évben mintegy 100-130 milliárddal csökkenti a kiadásokat – tette hozzá, kiemelve: ez a lépés önmagában is lehetővé teszi majd, hogy három százalék alá csökkenjen a hiány is. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy emellett Magyarország tavasszal elkészíti a konvergencia programot és a nemzeti reformprogramot.', 'A közösségi közlekedésről szólva hangsúlyozta: számos átalakításra van szükség, az egész rendszert át kell alakítani a gazdaságosabb működtetés érdekében.
']