Bánki: Az állam töretlenül bízik a turizmus jövőjében
Megnyílt a 35. Utazás kiállítás csütörtökön a Hungexpón, a turisztikai vásáron és kísérő rendezvényein 22 ország csaknem 500 kiállítója várja a szakmát és a nagyközönséget március 1. és 4. között.
Dátum: 2012-03-01 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:27.680480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA megnyitón Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke azt mondta: az, hogy a válság ellenére sem volt kérdés a kiállítás megrendezése, azt mutatja, hogy a turisztikai szolgáltatók mellett az önkormányzatok és az állam is töretlenül bízik az iparág jövőjében.
\xa0\xa0\xa0
Mint mondta, 2012-ben két, az ágazat számára fontos döntést hoznak: a turizmus törvény parlamenti tárgyalása és várható elfogadása, valamint júniusban egy ötezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ megépítése.
\xa0\xa0\xa0
Tavaly a szállodákban regisztrált külföldi vendégek száma több mint 9 százalékkal nőtt - emlékeztetett Bánki Erik, hozzátéve, hogy "ez a fantasztikus eredmény" egyebek mellett Magyarország EU-elnökségének köszönhető, valamint annak, hogy a Magyar Turizmus Zrt. egy új stratégia mentén, új kampányt alakított ki. Így 1,2 milliárd forinttal nőtt az országmarketingre fordítható költség.
\xa0\xa0\xa0
A Hungexpón több mint 20 ezer négyzetméteren rendezik meg a turisztikai vásárt, a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és a V. Port.hu Bringaexpo kísérőrendezvényekkel együtt. Az Utazás kiállítás központi témája az olimpiák világa. A kiállításon több 30 sportág 150-nél több sportolója mutatkozik be, köztük több mint 40 olimpiai bajnok.', 'Az olimpiával kapcsolatban több rendezvényt is szerveznek, lesznek például sportági bemutatók, vetélkedők is - ismertette Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Bánki Erik azt mondta: a növekvő verseny ellenére is cél, hogy az ország az idei, londoni olimpián az éremszerzés szempontjából az első tíz ország között végezzen.
\xa0
A politikus szerint a világon egyre inkább felértékelődik a sportturizmus, amiből Magyarország sem szeretne kimaradni, a kormány ezért nagy hangsúlyt fektet sportrendezvények lebonyolítására. Az idén először kulturális díszvendége is van a vásárnak. Az Utazás kiállítás díszvendége így Lengyelország és Debrecen mellett a Halasi csipke lesz. Lengyelország egyebek mellett a nyári labdarúgó Európa-bajnokság társházigazdájaként az EURO-2012-t népszerűsíti az olimpiai pavilonban.
\xa0\xa0\xa0
A szervezők több mint 60 ezer látogatóra számítanak.']