Építményadó-mentesség az egészségügyi intézményeknek
Újból mentesüljenek az építményadó alól az önkormányzati feladatot ellátó egészségügyi intézmények, javasolja a fideszes Kósa Lajos a helyi adókról szóló törvény módosításával.
Dátum: 2012-03-01 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:29.050657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA változtatással a járó- vagy fekvőbeteg-ellátást, megelőző, illetve szűrővizsgálatot, diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt végző egészségügyi intézményeknek idén nem kellene helyi építményadót fizetniük.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Fidesz alelnöke a parlamentnek csütörtökön benyújtott indítványát úgy indokolta: a tavalyi év végéig létező adómentesség január 1-jei megszűnése az önkormányzati tulajdonú ingatlanban működő vállalkozásoknál hátrányosabb helyzetbe hozta azokat, amelyek a saját tulajdonú épületben látnak el egészségügyi feladatot. A mentesség az idei évre szólna.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Jelenleg a helyi építményadó alól a szükséglakások és állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló, illetve tároló épületek - így az istállók, üvegházak, terménytárolók, magtárak és műtrágyatárolók - mentesülnek. A többi építmény esetében az adó mértéke - a helyhatóság döntésétől függően - legfeljebb 1100 forint négyzetméterenként vagy a forgalmi érték 3,6 százaléka lehet.', '']