"Új korszak kezdődött az alapjogvédelemben"
Új korszak kezdődött az alapjogvédelemben, a remények szerint mind az Alkotmánybíróság (Ab), mind a jogalkalmazók pozitív visszajelzést adnak majd a változásokról a jogalkalmazóknak - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
Dátum: 2012-03-01 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:30.110717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tGáva Krisztián a nagykanizsai báró Wlassics Gyula Jogászegylet alkotmánybírói konferenciáján fejtette ki, hogy milyen változásokat hozott az Ab számára az új alaptörvény januári életbelépése. Az Alkotmánybíróság a jogállam szolgálatában című konferencián egy-egy magyar, horvát, szlovák és román alkotmánybíró tartott előadást országának alkotmánybírósági rendszeréről.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A KIM helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az alaptörvény életbelépésével az Alkotmánybíróság sokkal inkább odafigyelhet az életközeli, konkrét ügyekre, az emberek tényleges problémáira. Mint mondta, ezt az a hangsúlyeltolódás teszi lehetővé, amely az Ab eszközeit az absztrakt normakontrolltól a konkrét normakontroll felé tereli, illetve az a magyar jogrendben újdonságnak számító lehetőség, amely az egyedi ügyekben hozott bírói döntést felülvizsgálhatóvá teszi.', '']