"A piaci siker feltétele az összefogás"
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által kidolgozott stratégiai sertésprogramot (sertésstratégiát) összhangba kell hozni a magyar növekedési tervvel; ezt az álláspontot fogalmazta meg a kormány a kidolgozott program megtárgyalását követően - mondta Feldman Zsolt csütörtökön.
Dátum: 2012-03-01 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:33.771649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA VM helyettes államtitkára a Sertés újság, valamint a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szakmai tanácskozásán beszélt erről csütörtökön Budapesten. Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy az ágazat szereplőinek pénzhez jutását meg kell oldani, ez fontos feltétele annak, hogy a tenyésztők, a feldolgozók megfelelő minőségű termékeket állítsanak elő. Ezért a szaktárca könnyíteni kívánja az ágazat szereplőinek forráshoz jutását - jelezte.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a stratégiai sertésprogram úgy valósítható meg sikeresen, ha végrehajtásában részt vesznek a termékpálya szereplői, a termelőtől a feldolgozón át a kereskedőig.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a bel- és külpiaci helyzet megismerésének fontosságára. A magyar termékek csak akkor lehetnek versenyképesek és nyereséget hozók az előállítók számára, ha pontos piaci ismeretek birtokában jutnak a piacra - mutatott rá.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A helyettes államtitkár a piaci siker feltételének nevezte, hogy a termékpálya szereplői összefogjanak, integrálódjanak, és közösen lépjenek fel alapvető érdekeik érvényesítésére. A jelen lévő szakemberek egyetértettek abban, hogy összefogás szükséges az ágazat szereplői között. Ugyanígy szükségesnek tartották a sertésvertikumban a feketegazdaság visszaszorítását, a transzparens tevékenységet.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A konkrét teendők megvitatására, illetve az ágazat általános helyzetének javítása érdekében Németh Antalnak, a VHT elnökének javaslatára a jelenlévők megállapodtak abban, hogy március második felében fórumot tartanak a szakmai kérdésekről.', '']