Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány elfogadta a dizájner drogokról szóló rendeletet

A kormány elfogadta a dizájner drogokról szóló rendeletet, de a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tájékoztatása szerint a közzététellel még meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését. A rendelet az eredeti tervek szerint március 1-jén lépett volna hatályba.


Dátum: 2012-03-01 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:34.517442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tárca egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a kormány elfogadta a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint az ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló rendeletet.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Tájékoztatása szerint a rendelet elfogadására azért volt szükség, mert az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a nagyrészt interneten forgalmazott újszerű vegyületek forgalma. Az úgynevezett dizájner drogok jelentős térnyerését igazolják a rendőrség tapasztalatai és a szerek miatt kezelésre szorulók számának fokozatos növekedése is. Ezért az Európai Unió számos országa elfogadta a megfelelő szabályozást a dizájner drogok ellenőrzése érdekében.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint írták, a dizájner drogokat valamely kábítószernek minősülő, ezért szigorúan ellenőrzött anyag kémiai szerkezetének a módosításával hozzák létre, hogy azok hatásukban az eredeti kábítószerhez hasonlóak maradjanak, de legálisan forgalmazhatók, használhatók legyenek. A kémiai módosítások miatt a rendeletben szereplő listára ezért konkrét vegyületek mellett vegyületcsoportok is felkerültek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az új anyagok a hagyományos szereknél rombolóbb hatásúak lehetnek. Hozzátették, fontos, hogy a dizájner drogok a tilalmazás szempontjából a kábítószerekkel azonos megítélés alá essenek, mert csak így akadályozható meg ezen anyagok ellenőrizetlen forgalmazása és terjesztése. Az ilyen anyagokkal engedély nélkül végzett tevékenység így akár 3 év szabadságvesztéssel is sújtható.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A tárca közölte: a kormány a rendelettervezetet elfogadta, azonban a hivatalos közzététellel meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését a sürgősséggel bejelentett notifikációs eljárásra. A sürgősség elfogadásáról várhatóan március közepéig kap a minisztérium visszajelzést - áll a közleményben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága januárban tájékoztatta az MTI-t arról, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia új - már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó - úgynevezett C listája, amely a tervek szerint márciustól lesz hatályos.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek nyilatkozva akkor üdvözölte a szakma által régóta várt jegyzék elkészültét. Véleménye szerint a C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.', '']

Kapcsolódó elemek