Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Egy forintot se adjanak ki feleslegesen a kórházak

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint nem lesznek kórházbezárások, ugyanakkor egyes intézmények funkciója átalakul, és a betegek jobban járnak azzal, ha megfelelő munkamegosztással, a nagy kórházak árnyékában működik a betegellátás.


Dátum: 2012-03-02 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:38.893759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szócska Miklós az m1 Este című műsorában

Szócska Miklós elmondta: a birtokában vannak azok az elemzések, amelyek az egészségügy teljes piaci világát feltérképezik. Ezekből kiderül, hogy monopólium jellegű megoldások terjedtek el az ágazatban – jelentette ki, majd hozzátette: a cél, hogy egyetlen forintot se adjanak ki feleslegesen az intézmények, minél nagyobb összegeket szeretnének a bérek növelésére fordítani.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Nagy Zoltánt nevezték ki az Országos Idegtudományi Intézet élére. Ez az első jele annak, hogy a budapesti ellátórendszer átszerveződésével rövidesen megjelenik az intézmény pszichiátriai és addiktológiai funkciója is - tette hozzá.

Nem zárnak be kórházakat, de lesznek olyan intézmények, amelyeknek megváltozik a funkciója – folytatta Szócska Miklós. Véleménye szerint a betegek jobban járnak azzal, ha megfelelő munkamegosztással, a nagy kórházak árnyékában működik a betegellátás.

Szócska Miklós szerint az ellátórendszer egyik legnagyobb problémája, hogy a kórházak és kórházi osztályok egy része nem működött megfelelően, illetve nem felelt meg a minimum követelményeknek. Az egyik nagy elvárása az átszervezéseknek az, hogy mindenki tudja, hol juthat hozzá az egyes ellátásokhoz – mondta az államtitkár.

A bérproblémák rendezésével kapcsolatban Szócska Miklós kifejtette: az Európai Unió tagállamai közösen dolgoznak az emberi erőforrás krízis kezelésén. 2020-ra egymillió egészségügyi munkavállaló hiányozhat Európában, ha nem teszik meg a szükséges lépéseket – jelentette ki az államtitkár.

Magyarországon jelenleg az ágazat munkavállalói oldalát tömörítő szervezetekkel tárgyalnak, akik elküldték javaslataikat, ezeket megvizsgálták, és „az utolsó simításoknál tartanak” – fogalmazott Szócska Miklós.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4401, 'source_type': 'media', 'source_id': 8389, 'target_type': 'article', 'target_id': 115838, 'relation_type': 'describes'}