Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia: egy lépéssel közelebb az EU-hoz

Az Európai Unió állam és kormányfői brüsszeli találkozójukon tagjelölti státuszt adtak Szerbiának. Schöpflin György fideszes EP-képviselő, a Szerbiáról szóló európai parlamenti jelentés néppárti felelőse szerint ez a döntés egyértelmű elismerése Szerbia uniós integráció érdekében tett erőfeszítéseinek. Schöpflin György szerint azonban Szerbia előtt meg nagyon hosszú és nehéz döntésekkel teli időszak áll az uniós tagság elnyeréséig.


Dátum: 2012-03-02 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:39.648977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága csütörtökön szavazott Szerbia EU csatlakozási folyamatát értékelő jelentésről. A nagy többséggel elfogadott dokumentum üdvözli azokat a lépéseket, amelyeket a szerb kormány megtett a tagjelölti státusz elnyerése érdekében, egyben elfogadja a Belgrád Koszovóval való viszonyának rendezésében tett gesztusait.

A jelentés ugyanakkor felhívja a figyelmet számos hiányosságra is, így a korrupció felszámolásának szükségességére, a nemzeti kisebbség közötti egyenlőség és védelmének biztosítására, a sajtószabadság megőrzésére, valamint egy hatékonyabb állami struktúra működtetésére.

„A jelentésben foglalt előrelépések igazolják: Szerbiát megilleti az uniós tagjelölti státusz. A tagság elnyeréséig azonban még számos nehéz döntéssel teli időszak áll még Szerbia előtt” – jelentette ki Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő.

Kapcsolódó elemek