Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia tagjelölti státusza Magyarország saját sikere is

A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatát tevőlegesen is támogató EU-tagállamként Magyarország saját sikereként is értékeli a döntést, hogy Szerbia megkapja az EU-tagjelölt ország hivatalos státusát - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2012-03-02 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:46.595978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz Európai Unió állam- és kormányfői csütörtöki ülésükön nyilvánították hivatalosan is tagjelöltté Szerbiát. "Magyarország mint a térség integrációs előrehaladása mellett elkötelezett, és az érintett országok csatlakozási folyamatát tevőlegesen is támogató tagállam, saját sikereként is értékeli a döntést" - olvasható a tárca közleményében.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint rámutatnak, Magyarország meggyőződése, hogy a balkáni térség stabilitását és jólétét leginkább a számára felvázolt, kiszámítható európai perspektíva mozdítja elő. Csütörtöki döntésükkel az európai uniós tagországok állam- és kormányfői elismerték Szerbiának az elmúlt években tett reform-erőfeszítéseit, és értékelték a szerb-koszovói párbeszéd legutóbbi eredményeit - teszik hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A külügyi kommüniké szerint Magyarország a jövőben is feladatának tartja a bővítési folyamat előmozdítását, és külön figyelmet szentel a szomszédos országok csatlakozási felkészülésének. A partnerekkel egyeztetve Budapest kétoldalú alapon is kész támogatni Belgrád felkészülését a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, majd azok sikeres lebonyolítására. "Mindemellett bátorítjuk Szerbiát" - olvasható a dokumentumban -, hogy a továbbiakban is kezelje kiemelt feladatként az Európai Unió által meghatározott feltételek teljesítését.', '']

Kapcsolódó elemek