A jövedelemtől függ a bölcsődei napidíj Hódmezővásárhelyen
Egyedi módszerrel, sávosan, a családok egy főre eső jövedelme alapján határozta meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat az áprilisban életbe lépő, már gondozási díjat is magában foglaló bölcsődei napidíjat - közölte az önkormányzat sajtószolgálata.
Dátum: 2012-03-03 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:48.392323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tTájékoztatásuk szerint a családok 70 százalékának a tavalyinál kevesebbet kell majd fizetnie a bölcsődés gyermek után, a napidíj összege csak azoknak a családoknak esetében lesz magasabb, amelyekben az egy főre jutó jövedelem megközelíti vagy meghaladja a 100 ezer forintot.
\xa0\xa0\xa0
Az önkormányzat a jogszabályban meghatározott változtatás előtt társadalmi egyeztetést indított, amelynek során az érintett intézmények vezetői és a városi szociálpolitikai tanács véleménye mellett a 270 bölcsődés szüleit is megkérdezték. Ennek eredményeként egyedi módszert dolgoztak ki. Eszerint – a rászorulók különböző kedvezményei mellett – a város a családok egy főre eső jövedelme alapján határozta meg a bölcsődék térítési díját.\xa0 Az április elsejét követően érvényes számítás szerint a korábbi 657 forintos bölcsődei napidíj helyett azoknak a családoknak, amelyekben az egy főre eső jövedelem nem éri el a 39 ezer forintot, naponta 430 forintot kell fizetniük. A szülők 55 ezer forint egy főre eső jövedelemig 580 forintos, 70 ezer forintig 630 forintos napi hozzájárulással számolhatnak. Emelkedés csak az ennél magasabb jövedelmű családoknál tapasztalható: 85 ezer forintig 680 forintot, 100 ezer forintig 730 forintot kell fizetni. Azokban a családokban pedig, amelyekben az egy főre eső jövedelem meghaladja a 100 ezer forintot, 810 forint a bölcsődés gyermek napidíja.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Mint írták, az új számítás az érintett családok 70 százaléka számára alacsonyabb költséget jelent, de a legmagasabb kategóriában is alig háromezer forintos a növekmény havonta a korábbihoz képest. Az önkormányzati bölcsődék térítési díjai minden jövedelemszint esetében alacsonyabbak maradtak a magánvállalkozásként működő családi napközik napidíjánál - áll a közleményben.']