Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnhettek a 2006 őszén készített rendőrségi felvételek

Völgyesi Miklós szerint a rendőrség 2006 őszén készített felvételeket a brutális őrizetbe vételekről, azonban ezeket feltehetően még a kormányváltás előtt eltűntették, megsemmisítették, mivel a kirívó törvénytelenségeket bizonyították volna - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.


Dátum: 2012-03-05 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:54.844040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA nyugalmazott büntetőbíró - aki közreműködött a Balsai-jelentés elkészítésében - a lapnak azt mondta: a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel a polgári lakosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie. A Magyar Nemzet emlékeztetett: Völgyesi tavaly terrorcselekmény gyanújával tett büntetőfeljelentést a 2006 őszi rendőri erőszak miatt, ehhez feljelentéskiegészítést nyújt be a most nyilvánosságra került felvételek miatt.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A lap felidézte: a Hír Televízió pénteki Célpont című műsora két olyan rendőrt kutatott fel, aki a 2006. október 23-i nemzeti ünnepen a megemlékezőkre lövöldözött. Egyikükről egy rendőrségi felvételt is bemutattak, amin az látható, hogy rálő az őt fényképező emberre. Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a Célpontban közzétett felvételek a rendőri vezetők büntetőjogi felelősségét vetik fel - írta a lap.', '']

Kapcsolódó elemek