"Kizárólag egy jogi-technikai jellegű eljárásról van szó"
Elképzelhetetlen, hogy egy olyan országot büntessenek, mely gazdaságpolitikája egyre több sikerpontot ér el - mondta Szijjártó Péter.
Dátum: 2012-03-05 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:55.989746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt héten három napot töltött Brüsszelben Orbán Viktor, a miniszterelnök több megbeszélésén téma volt az Európai Bizottság azon javaslata, mely a kohéziós források egy részének felfüggesztését célozza. Mindez alapján világossá vált, hogy kizárólag egy jogi-technikai jellegű eljárásról van szó, melynek átpolitizálása senkinek sem célja és érdeke – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Így amikor 2013. január 1-jéhez érünk, mindenki biztos lehet abban, hogy semmiféle olyan döntés nem lesz érvényben, mely Magyarországnak járó, vagy szánt források bármilyen felfüggesztésére vonatkozik – szögezte le.
Szijjártó szerint miután egy jogi-technikai ügyről van szó, ennek van egy olyan lefolyása, amely előre kottázható. Mire az európai pénzügyminiszterek döntenek, lesz egy egyértelmű érvanyag, adat- és ténysor, mely bizonyítja, hogy Magyarország nagyon komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy nyolc év politikai hibáit ki tudja javítani. Olyan döntéseket hozott a kormány, amelyek más országok előtt vannak, ezzel együtt Magyarországon megmaradt a politikai stabilitás. Ezért optimisták lehetünk, az Európai Bizottság javaslatokat tesz, ezeket Magyarország tartalommal ki fogja tölteni, és fél éven belül le lehet zárni ezt a folyamatot – tette hozzá.
Hangsúlyozta: nincs szükség politikai szövetségépítésre, mert egyfelől az Európai Unió egy szövetség, melyben mindenki szövetségese a másiknak, másrészt senkinek nem célja, hogy itt egy átpolitizált eljárás folytatódjék, hanem abban a jogi-technikai mederben próbálják tartani azt, melyben volt eddig is.
Az azért mégis csak elképzelhetetlen, hogy miközben az európai gazdaság komoly kihívásokkal küzd, miközben az európai nemzetállamok úsznak az adósságban, miközben sok országban komoly problémákat okoz a költségvetési hiány fékentartása, eközben pont egy olyan országot büntessenek meg, mely ezzel ellenkező utat jár be, és a gazdaságpolitikája egyre több sikerpontot ér el – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint ez az általános vélekedés.
Arra a felvetésre, hogy a kohéziós pénzekről folytatott vita mennyire befolyásolja a megállapodást az IMF-hitelről, azt válaszolta: veszélyes dolognak tartja, ha valaki egymástól független dolgokat akar bárki összekeverni. Van túlzottdeficit-eljárás, van kötelezettségszegési eljárás, és egy egészen más dolog, hogy egy biztonsági hitelkeretről szeretnénk tárgyalni az IMF-fel. Mi a múlt hónap óta készen állunk, csak az IMF-en és az Európai Unión múlik, hogy ezek mikor kezdődnek – tette egyértelművé a miniszterelnök szóvivője.