"Nemzeti érdek, hogy a vajdasági magyar közösség politikai erő legyen"
Orbán Viktor miniszterelnök ma fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. A közel egyórás találkozón nagy megelégedéssel nyugtázták, hogy március elején, több mint egy évtizedes küzdelem eredményeként, Szerbia elnyerte az uniós tagjelölti státust, ami megkérdőjelezhetetlen érdeke a Szerbiában élő vajdasági magyar közösségnek és Magyarországnak is - olvasható Szijjártó Péter hétfői közleményében.
Dátum: 2012-03-05 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:41:58.482591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyaló felek leszögezték, a megkezdett nemzeti és közösségi építkezés továbbvitelének záloga, így megkérdőjelezhetetlen nemzeti érdek, hogy a vajdasági magyar közösség – a Vajdasági Magyar Szövetség által – továbbra is megkerülhetetlen politikai erő legyen a szerbiai politizálás minden szintjén.
Orbán Viktor elfogadta Pásztor István meghívását, hogy személyesen vegyen részt a VMSZ kampányában, így előreláthatólag április végén ellátogat a Vajdaságba. A beszélgetésen áttekintésre kerültek a folyamatban lévő, határon átnyúló gazdasági és fejlesztési ügyek is. Pásztor István elmondta: a vajdasági magyar közösség és a VMSZ kiáll a miniszterelnök és Magyarország kormánya mellett a Magyarország ellen folytatott méltatlan, egyoldalú és az európaiság értékrendjével szembemenő nemzetközi politikai hadjáratban - zárul Szijjártó Péter közleménye.