Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új Btk. - szigorúbb fellépés a veszélyes bűnözők ellen

Egy demokratikus erős országnak szüksége van olyan törvényalkotásra, amelynek köszönhetően az állam képes megvédeni az állampolgárait - fejtette ki Kocsis Máté hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában, majd felidézte a három csapásról szóló törvényjavaslat benyújtását


Dátum: 2012-03-05 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:03.312793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz elmúlt jó néhány évben a közbiztonság drasztikus állapotba került, számos elkövető tettét rendre minden súlyosabb következmény nélkül úszta meg - fogalmazott. Kitért a további szigorításokra is, és többek között kiemelte: nem állja meg a helyét, hogy a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés alkotmányellenes lenne - fűzte hozzá. A Büntető törvénykönyv szigorítása a veszélyes bűnözők elleni minden eddiginél szigorúbb fellépés jegyében történt.

\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0

Nem a bűnözők, hanem a sértettek pártján kíván a kormány állni', 'Rétvári Bence parlamenti államtitkár kiemelte: nem a bűnözők, hanem a sértettek pártján kíván a kormány állni, ezt már a kormányzás elején világossá tették. A törvénytisztelők számára szeretnének garanciákat beépíteni, a bűnöző életmód semmiképpen nem lehet jövőkép, amire a jövőt alapozni lehet - hangsúlyozta. Felsorolva az egyes kormányzati intézkedéseket kitért arra, hogy a nagyobb és ezért a büntetőeljárásokat eldugító ügyeknek a megoldására hárommilliárdot kaptak a bíróságok és egymilliárdot kapott pluszforrásként az ügyészség, amelyből korrupcióellenes csoportot állítottak fel, már eddig is 3200 új rendőr állt szolgálatba, és júniusig ez a szám még ezerrel bővül majd.']

Kapcsolódó elemek