Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cél: otthont biztosítani mindenkinek

Új bérlakótömb bokrétaavató-ünnepségét tartották hétfőn Százhalombattán Varga Mihály részvételével.


Dátum: 2002-03-18 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:51.754076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy a kormány az otthonteremtési program megvalósítása érdekében március 1-től 6 százalékban maximálta a használt lakások vásárlásánál a kamattámogatást. Varga Mihály rámutatott: a cél változatlan, otthont biztosítani mindenkinek.

- Ehhez nagy támogatást nyújtanak az önkormányzatok is - fűzte hozzá.

Közölte: tavaly erős lakásépítési hullám indult, 28 ezer új lakást sikerült átadni és 42 ezer lakásépítési engedélyt váltottak ki.

- Csak bízni lehet abban, hogy a százhalombattaihoz hasonló bérlakás-építési program követőkre talál, hiszen az önkormányzatok partnerek ebben az együttműködésben, és rájöttek arra, hogy bizonyos szociális feszültségeket sokkal hatékonyabban tudnak megoldani, ha ebbe az irányba mozdulnak el - tette hozzá a miniszter.

Varga Mihály örvendetesnek nevezte, hogy a nyugdíjas otthonok, idősek otthonai és a nyugdíjasházak építése is mindinkább megindul, és egyre több településen valósulnak meg ilyen jellegű beruházások.

Vezér Mihály polgármester arról számolt be, hogy a tavaly augusztusban megkezdett beruházással két lakótömbben 112 lakás épül fel. A költségekhez 400 millió forinttal járult hozzá a kormány, a többi pénzt az önkormányzat biztosítja. Az új otthonok egy részét szociális bérlakásként, más részét költségalapú beruházásként hasznosítják.

Az önkormányzat azt is vállalta, hogy legalább 20 évig bérlakásként üzemelteti az új otthonokat. A lakásokat szeptemberben adják át.

A Széchenyi Terv segítségével megvalósuló beruházás összesen egymilliárd forintba kerül.

Kapcsolódó elemek