Egyszerűsödnek a fegyvertartás szabályai
Az Országgyűlés 278 igen szavazattal, 19 nem és 30 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezett.
Dátum: 2012-03-06 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:08.421661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jogszabály több könnyítést is hoz a vadászoknak és a sportlövőknek. A korábbi tiltást feloldva engedélyezik például a házilagos lőszerszerelést és -újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték a szükséges tanfolyamot. A szerelést csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet végezni, és kizárólag saját célra. Az 57 ezer vadásznak és több ezer sportlövőnek fontos változás az is, hogy ha a rendőrség bevonja egy vadász fegyvertartási engedélyét, akkor arról kötelező hivatalosan értesítenie az illetékes vadászati hatóságot. Eddig ezt az adatvédelmi törvény nem tette lehetővé, illetve az értesítési kötelezettséget csak a törvénynél alacsonyabb szintű végrehajtási rendelet tartalmazta. Változik azon bűncselekmények és szabálysértések köre, amelyek elkövetése miatt a lőfegyvertartási engedélyt bevonják, és csökken az az idő, ameddig valaki nem kaphat fegyvertartási engedélyt, ha szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, vagy szabálysértést követett el. Szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítéstől számított tizenkettő helyett nyolc évig tart a korlátozás. Lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés esetén pedig kettő helyett másfél évig tart a tilalom.
Egyszerűbb lesz az új fegyver vásárlása, ha valakinek már van fegyvertartási engedélye. A törvény hatályba lépése után már nem kell a rendőrségtől előzetesen megszerzési engedélyt kérni, a fegyvert külön engedély nélkül meg lehet vásárolni, majd azt bemutatva a rendőrségen bejegyzik a megszerzést a fegyvertartási engedélybe. Eddig a vadásznak minden vásárláskor külön engedélyt kellett kérnie, illetve igazolnia kellett, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. A jogszabályhoz végrehajtási rendelet is kapcsolódik: az egyik legjelentősebb változás az lesz, hogy ezután a fegyvertartási engedély visszavonásig érvényes, vagyis megszűnik az a jelenlegi gyakorlat, hogy ötévente meg kell újítani. Visszaállítják a méltányosságot: a rendőrségnek lesz mérlegelési lehetősége, és kisebb súlyú vétség esetén nem kell kötelezően bevonnia a fegyvertartási engedélyt. A sportlövőknél eltörlik a megvásárolható és tartható fegyverek mennyiségére vonatkozó korlátozást, illetve mérséklik azt az időt, amennyit a sportlövőnek tagként el kell töltenie az egyesületben ahhoz, hogy saját fegyvert vehessen.
Egyszerűsödik az ideiglenes fegyverátadás adminisztrációja. Eddig a rendőrségre kellett menni ezzel a szándékkal, ezután a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők magánokiratban, két tanú közreműködésével megoldhatják az átadást úgy, hogy megjelölik célját és időtartamát. Egyszerűbbé válik a lőfegyver szállítása: most a vadász akkor sem hagyhatja felügyelet nélkül a fegyverét, ha az például a lezárt kocsijában van, ezért ugyanis bevonhatják a fegyvertartási engedélyét. A jövőben viszont a vadász ott hagyhatná az autóját akkor, ha fegyvere például a lezárt csomagtartóban van.
Változnak a fegyvertárolás szabályai is. Most a fegyvert ürítve, biztonsági zárral ellátott lemezszekrényben kell tárolni. Fontos feltétel az is, hogy a tárolás helye az állandó lakcím szerinti ingatlan legyen. Ezt követően a szabályok lehetővé teszik majd, hogy a vadász a fegyvert egy normál, de biztonsági zárral ellátott szekrényben tárolja, és például vadászházban is tárolhatja fegyverét a megfelelő feltételek mellett addig, amíg ott tartózkodik. A törvény szerint a lőfegyvertartási célok a következők lehetnek: önvédelem, munkavégzés, filmgyártás, céllövészet, oktatás, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem, valamint vadászat. Filmgyártási céllal csak olyan szervezetnek engedélyezhető lőfegyvertartás, amely az erről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.
A parlament Pintér Sándor zárószavazás előtti módosító javaslatának elfogadásával arról is határozott, hogy a filmgyártási célra rendelt lőfegyverekre vonatkozó új előírásokat azonnal hatályba lépteti. Ezt a belügyminiszter azzal indokolta, hogy a Magyarországon megvalósítani tervezett nagyszabású filmes produkciók zökkenőmentes lebonyolítása biztosítható legyen.
A törvény egyes rendelkezései a kihirdetését követő napon, más paragrafusai május 1-jén lépnek hatályba.
['\nKözkegyelmet kaptak a decemberi LMP-tüntetés résztvevői', 'A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.\xa0 A Ház igen 226 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadta el a nyolc kormánypárti politikus - köztük Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető - által kezdeményezett indítványt. Eszerint nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás azok ellen, akik 2011. december 23-án a Parlament bejáratainál - az aznapra tervezett szavazások elleni tiltakozásul - leláncolták magukat. Mentesül továbbá a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindenki, aki ellen ezért személyi szabadság megsértése miatt szabtak ki büntetést. A közkegyelem kiterjed a tiltakozó akcióval összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.
\xa0\xa0\xa0
A kormányoldal kezdeményezését a december 23-i megmozdulást szervező LMP, valamint az ahhoz később csatlakozó Demokratikus Koalíció (DK) és MSZP is visszautasította, mondván, nem kérnek kegyelmet. Képviselőik nem is vettek részt a hétfői szavazásban.']