Réthelyi: Cél az aktív időskor megteremtése
Idén az aktív időskor megteremtését tűzte ki célul az unió, amelyhez elsősorban szemléletváltás kell - mondta el Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Kossuth Rádió, Krónika című műsorában.
Dátum: 2012-03-06 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:10.347738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az aktív időskor és a nemzedékek közti szolidaritás európai éve alkalmából rendezett konferenciát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Idén ugyanis az egész Európát érintő demográfiai változásokra keresik a választ a kormányok és a szakértők, hiszen évente kétmillióval több a 60 év felettiek száma, miközben folyamatosan csökken a születésszám.
Egyre idősödik az európai népesség, sokkal kevesebb gyermek születik, mint 30-40 évvel ezelőtt, így kevés fiatalnak kell eltartania egyre több idős embert, ami hosszú távon fenntarthatatlanná teszi a szociális és a nyugdíjrendszert. Európában az utóbbi években a nyugdíjkorhatár emelésével igyekeztek orvosolni a problémát, de ez önmagában nem adhat teljes körű megoldást. Idén az aktív időskor megteremtését tűzte ki célul az unió, amelyhez elsősorban szemléletváltás kell, mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
„A társadalom magja a család, s mindannyiunk személyes felelőssége, hogy az idős embernek méltó helye legyen a családban. Csak így érhetjük el, hogy a személyes életünk részesei legyenek, minták gyermekeink számára, akik a hagyományokban a hosszú évek bölcsességét és a kitartás művészetét átmentik az utókorra”, fogalmazott a miniszter.
A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát biztosítani kell
Magyarországon további problémát jelent az elvándorlás is. A korábbi iskola- és óvodabezárások, a vállalkozások tönkremenetele miatt számos faluból elköltöztek a fiatalok, és az idősek magukra maradtak. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát márpedig biztosítani kell, hangsúlyozta Soltész Miklós szakállamtitkár, aki a magyar kormány lépéseiről beszélt. A válasz erre a kihívásra a korhatár előtti nyugdíjrendszer átalakítása. A nyugdíjak reálértékét megtartottuk 2011-ben, és 2012-ben is meg fogjuk tartani, mondta Soltész Miklós.
Az uniós év célja, hogy megteremtse az aktív időskor feltételeit mind a munkahelyeken, mind pedig a társadalomban.