Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bérkompenzáció nagyjából egymillió embert érint

Júniustól teljessé válik a bérkompenzáció, a gyesről, gyedről munkába visszatérőknek pedig új pályázat készül – mondta Czomba Sándor foglalkoztatási államtitkár a 180 percben.


Dátum: 2012-03-06 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:16.830880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért  felelős államtitkár a Kossuth rádió reggel műsorában aláhúzta: a mostani intézkedésekre azért van szükség, mert átmeneti időszakot élünk, az átálláshoza többkulcsosról az egykulcsos adórendszerre, illetve az új rendszer tiszta működéséhez három évre van szükség. „Mihelyt az adójóváírás kivezetése megtörtént, letisztul a rendszer és egyértelműen egykulcsossá válik, ezek a bonyodalmak megszűnnek” – mondta az államtitkár. Czomba Sándor hangsúlyozta, a rendszert a munkaadókkal és a munkavállalókkal közösen dolgozták ki, egyben türelmet kért azoktól, akik idén kevesebbet találtak a borítékukban. A bérkompenzáció nagyjából egymillió embert érint, kétharmaduknál az emelés már életbe lépett. Ez azonban nyilván nem üdvözíti azokat az egyébként is kiskeresetű embereket, akik a maradék 300 ezerhez tartoznak – mondta a politikus.

Az államtitkár emlékeztetett rá, a kormányzat márciusra ígérte az 5 százalékos emelésre is képtelen cégeknek szánt pályázatot. „Most azt tudom mondani, hogy mihelyt a parlament dönt és módosítja az ide vonatkozó jogszabályokat, másnap már a pályázat ki lesz írva” – tette hozzá Czomba Sándor, aki abban bízik, hogy ez március végén esedékes, és az érintett munkavállalók várhatóan júniusban már kézhez kapják a bérkompenzációt. „Bízom benne, hogy félévkor már nagyon kevés olyan munkavállaló lesz Magyarországon, akinek még mindig vékonyabb a borítékja” – tette hozzá államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tisztségviselője a gyesen, gyeden lévők újbóli foglalkoztatása kapcsán azt mondta, hamarosan jó hírei lesznek, egy új pályázati rendszerben épp ezt a kört célozzák meg. „Látjuk , hogy a gyesről, gyedről visszatérő anyukáknak valóban nagyon komoly problémájuk van. Szeretnénk olyan pályázati rendszert működtetni, amelyben lényegesen tudunk segíteni rajtuk” – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért  felelős államtitkár a 180 percben.

Kapcsolódó elemek