Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU tartsa tiszteletben tagjai önrendelkezését + videó

Elültek a kritikák, egységesebb lett a néppárt, körvonalazódik egy közép-európai összefogás - Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint szerint ez a hozadéka a támadásoknak.


Dátum: 2012-03-06 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:17.624240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Németh Zsolt az m1 Ma reggel című műsorában

Arra a felvetésre, hogy Viviane Reding szerint sokkal homályosabbak az igazságügyi reform kapcsán adott magyar válaszok annál, mint amit a kötelezettségszegési eljárások kapcsán adtunk, Németh Zsolt utalt rá: a kötelezettségszegési eljárások nagyon konkrét kérdésekre irányulnak. Hangsúlyozta: Magyarországot az utóbbi hónapokban rendkívül sok méltánytalan, durva, általánosító vád érte, különösen a balliberális politikusok és a sajtó részéről. Ami ebből kiszűrhető, ami kézzelfogható és megfontolható kritika, arról végig készen álltunk a párbeszédre.

Annak kapcsán, hogy határozati javaslatban mondtunk köszönetet Litvániának és Lengyelországnak azért, mert kiálltak mellettünk a nemzetközi támadások közepette, az államtitkár elmondta: azért örülünk ennek a folyamatnak, mert ez azt jelzi, hogy nem vagyunk egyedül. És nem pusztán a magunk ügyéért harcolunk, hanem vannak mellettünk, és mindennek van pozitív hozadéka. Egyfelől az, hogy ez a kritika mára megenyhült, leült, másfelől az Európai Néppárt egységesebbé vált, páratlan egységet demonstrált a magyar ügyben. A harmadik pedig az, hogy körvonalazódik egy közép-európai összefogás. Legutóbb a cseh és az osztrák külügyminiszter, valamint a CDU állt ki mellettünk – idézte fel Németh Zsolt.

A többségi álláspont az, hogy nekünk kell Európa, Európa azonban tartsa tiszteletben a nemzetek önrendelkezését, valamint azokat az alapvető értékeket, melyeket az új alaptörvényben rögzítettünk – szögezte le.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3967, 'source_type': 'media', 'source_id': 8408, 'target_type': 'article', 'target_id': 115929, 'relation_type': 'describes'}