Schmitt Pál EP-képviselőkkel találkozott Brüsszelben
Az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott Schmitt Pál köztársasági elnök kedden az Európai Unió mellett működő, brüsszeli magyar állandó képviseleten.
Dátum: 2012-03-06 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:20.395139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkaebéd formájában tartott találkozón elmondott köszöntőjében az államfő a nemzeti ügyek mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozta - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal. Mint Schmitt Pál a közlemény szerint fogalmazott: előfordul, hogy valaki nem érzi magáénak az ország jelenlegi politikáját, a magyar nemzet politikája viszont független kell, hogy legyen az aktuális erőviszonyoktól és ellentétektől.
"A nemzet politikája minden közszereplő életére kötelezettségeket ró" - szögezte le az államfő, aki korábban maga is volt EP-képviselő. -"Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az európai színterén szétforgácsoljuk erőinket." A közlemény szerint Schmitt Pál az ebédet követően átadta az európai parlamenti képviselőknek az alaptörvény díszkiadását, amelyről elmondta: "világos üzenet sorsunkra és jövőnkre vonatkozóan, amely nem csak törvény, hanem mérce is, amihez igazodni kell".
Az EP-képviselők mellett az ebéden jelen volt Györkös Péter, a brüsszeli magyar állandó képviselet vezetője, Hernyes Zoltán, a Belga Királysághoz rendelt nagykövet, valamint Várhelyi Olivér és Grúber Károly nagykövetek. Schmitt Pál kedd délelőtt az EU-tagországok állam- és kormányfői tanácsának állandó elnökével, Herman Van Rompuy-jel találkozott Brüsszelben, délután pedig José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytat megbeszélést.
Van Rompuynek általános tájékoztatást adott a magyarországi belpolitikai és gazdasági folyamatokról, a jogalkotásról és a kormány által végrehajtott átfogó reformokról, és biztosította az uniós Tanács elnökét Magyarországnak az európai értékrend és integráció iránti elkötelezettségéről is. Kedden tesz látogatást a magyar államfő az Európai Parlament elnökénél, Martin Schulznál.