Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ódor: A Bizottságnak mindenképpen döntenie kell az ajánlásokról

Március 13-án szavaz a pénzügyminiszterek tanácsa, vagyis az Ecofin a Bizottság által javasolt kohéziós támogatások felfüggesztéséről - erősítette meg az InfoRádiónak Ódor Bálint, aki azonban hozzátette, hogy ideális lenne, ha ezzel egy időben döntés születne arról is, hogy a Bizottság megfogalmaz-e újabb ajánlásokat.


Dátum: 2012-03-07 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:24.932799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós ügyekért felelős államtitkár szerint ha nem döntenek egyszerre a két kérdésről, akkor nem lehet pontosan tudni, milyen feltételeket kell teljesíteni annak érdekében, hogy a kohéziós alapok felfüggesztéséről szóló döntést vissza lehessen vonni.

A Bizottságnak mindenképpen döntenie kell az ajánlásokról, de van abban mozgástere, hogy mikor teszi ezt meg. Fontos lenne, ha ezt az uniós testület minél előbb megtenné - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy január 17-én a Bizottság levélben leírta, milyen problémákat lát és mik a kérései. Ezekre Magyarország már válaszolt, most az EB vizsgálja a válaszokat. Ez alapján dönti el, hogy továbblépteti-e a második szakaszba az eljárást.

Ez az úgynevezett indokolt vélemény szakasza, ahol már sokkal részletesebb indoklással ellátott megkereséssel él a Bizottság a kormány felé, és leírja, hogy egyes kérdésekben miért nem ért egyet a kormány válaszaival - magyarázta Ódor Bálint.

A helyettes államtitkár szerint lesz olyan kérdés, amely eljut ebbe a szakaszba, de bízik abban, hogy a lehető legtöbb kérdést megnyugtatóan le lehet zárni anélkül, hogy a következő szakaszba kelljen lépni.

Kapcsolódó elemek