Civilösszefogás a gazdák segítésére
Elégtelennek és egysíkúnak tartja a hazai agrárgazdálkodók tájékoztatását a Magyar Madártani Egyesület és a WWF Magyarország is. Véleményük szerint kellő ismeretek átadásával megtöbbszörözhetők lennének az unióban az agrár-környezetvédelemre elnyerhető pénzek. A szervezetek készítettek egy kiadványt is a gazdálkodók számára, amellyel a gazdálkodás eredményességét alapvetően befolyásoló támogatási, pályázati források minél eredményesebb kiaknázásához szeretnék hozzájárulni.
Dátum: 2003-07-01 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:51.087148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Agár-környezetvédelmi mintaterületet mutatott be május közepén Csákváron, a Vértes hegység lábánál két természetvédelmi szervezet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálata (MME TTSZ) és a WWF Magyarország a bemutatóval azt akarta, akarja elősegíteni, hogy az agrár-környezetvédelmi programokhoz a gazdálkodók minél több anyagi és szellemi forrást szerezhessenek, ezért felhívják a figyelmet a gazdálkodók tájékoztatásának fontosságára az EU-csatlakozás őket érintő kérdéseiről.
A szervezetek ugyanis hiányosnak és egyoldalúnak tartják a mezőgazdasági tárgyalásokról napvilágot látott információkat. Szerintünk nem csak a területalapú kifizetésekről kellene a híradásoknak szólniuk, hanem a vidéken élők szociális és környezeti hátterét megteremtő vidékfejlesztési támogatásokról is - hangsúlyozta Márkus Ferenc, a WWF igazgatója. Ha kihasználjuk a lehetőségeinket, agrárkörnyezetvédelmi célokra a jövő évtől az idei összeg négy-ötszöröse áll majd rendelkezésre - tette hozzá.
Bár a vidékfejlesztési intézkedésekből származó pénzekhez csak pályázat útján juthatnak a gazdák, jelenleg szinte semmilyen ismeretük nincs arról, hogy mire lehet majd jelentkezni 2004. május 1-je után. A két civil szervezet ezért információs tevékenységbe fogott, amelynek részeként vállalták, hogy az ország különböző térségeiben gazdálkodói fórumokon tájékoztatást nyújtanak a mezőgazdasággal foglalkozóknak várható lehetőségeikről az unióban és az agrár-környezetvédelem jövőjéről.
A két szervezet közös füzetet is készített Unióban a természettel címmel, amelyben tájékoztatja a gazdálkodókat az EU-csatlakozás hatásairól, különös tekintettel a vidékfejlesztési támogatásokból adódó lehetőségekre. Olyan kiadványt adunk a gazdák kezébe, amellyel a gazdálkodás eredményességét alapvetően befolyásoló támogatási, pályázati források minél eredményesebb kiaknázásához szeretnénk hozzájárulni néhány gyakorlati tanáccsal - emelte ki Fülöp Gyula, az MME TTSZ agrár-környezetvédelmi tanácsadója.
A rendezvénynek a Pro Vértes Közalapítvány adott otthont, amely - az MME TTSZ szakmai együttműködésével - csaknem kétezer hektár területen végez mintaszerű agrár-környezetvédelmi tevékenységet, amelynek célja a természeti értékek megóvása mellett a természetkímélő gazdálkodás eredményeinek és tapasztalatainak bemutatása is, mind a gazdálkodók, mind pedig más érdeklődők számára. Ez a tevékenység azért fontos - mondta Szilvácsku Zsolt, az MME vezető tanácsadója, mert az európai uniós csatlakozás után is meg kell őriznünk a ma még változatos, mozaikos, ugyanakkor sok helyütt még nagyobb egybefüggő élőhelyekkel bíró hazai tájat.
Magyar Nemzet, 2003.június 30.