Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bugár a kedvezménytörvény kezelése miatt bírálja Dzurindát

"Ha Szlovákia területén a magyar kezdvezménytörvénynek isten ne adja valamilyen hatálya mutatkozna, akkor nekünk kötelességünk annak gátat vetni, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki kedden Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő, akinek eljárását Bugár Béla felháborítónak tartja.


Dátum: 2003-07-01 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:51.715932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypártok koalíciós tanácsának keddi ülésén senki sem cáfolta, hogy a szlovák kormány három - külügyi, belügyi és pénzügyi - tárcája az elmúlt hetek, hónapok során titokban a szlovák ellentörvény előkészítésén dolgozott. Bugár Béla, az Magyar Koalíció Pártja elnöke, a parlament alelnöke a tanácskozáson tiltakozott az ilyen eljárás ellen, és megengedhetetlennek nevezte, hogy egy vagy több koalíciós partner az MKP háta mögött cselekszik.

A kedvezménytörvény ellen fellépő Dzurinda egyszersmind azt is mondta: "A dolgok rendezésére és a megnyugvásra még bőséges tér kínálkozik. Cselekedni és arról beszélni azonban csak a megfelelő időben kell."

Bugár a koalíciós tanács után az MTI-nek nyilatkozott. "Egyelőre nem az ellentörvény adja az okot a felháborodásunkra, hanem a módszer. Az, hogy a hátunk mögött - de a jelek szerint a másik két kormánypárt háta mögött is - törvény, vagy valami készül. Ezt a kormányt tehát egyetlenegy ember irányítja, a kormánynak egyetlenegy domináns pártja van?" - fogalmazott Dzurinda személyére és az általa vezetett Demokratikus és Keresztény Unióra (SDKÚ) utalva az MKP elnöke.

A koalíciós tanácson Bugár számon kérte a történteket, de a kormányfő egyetlen szóval sem kíván válaszolni az MKP elnökének arra a kérdésére, hogy vajon kinek a megrendelésére készült az ellentörvény tervezete. Dzurinda csupán annyit mondott: "No comment" - idézte fel Bugár, aki egyelőre nem nyilatkozik arról, hogy megítélése szerint milyen fejleményei lehetnek az egyre jobban éleződő feszültségnek. Azt azonban nem titkolta: a miniszterelnök kedvezménytörvényt érintő magatartását hosszú ideje ellentmondásosnak tartja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek