László Csaba újabb alkotmánysértése
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette azt a pénzügyminisztériumi rendeletet, amely előírja, hogy az eladó meghatározott esetekben köteles a vevő szándékától függetlenül minden 50 ezer forint feletti vásárlásnál áfás számlát kiállítani - írta ma a Népszabadság.
Dátum: 2003-07-01 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:52.063621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háromtagú alkotmánybírósági testület határozatában kifejtette: "az alkotmány 59. paragrafusában biztosított személyes adatok védelméhez való jognak az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni ki, hol, mikor, milyen célra használják fel az ő személyes adatait".
A kereskedők örömmel fogadták a rendelet megszüntetésének hírét, mert elmondásuk szerint a rendelet fölösleges bosszúságot okozott a kereskedőknek és a vásárlóknak, ugyanakkor nem érte volna el valódi célját, a feketekereskedelem visszaszorítását.
Forrás: Népszabadság