Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén: Nem fogjuk az emberekre tenni a terheket

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kötelezettségszegési eljárások kapcsán hozott brüsszeli döntések kapcsán a 180 percben azt mondta, politikai köntösbe bújtatott támadás zajlik Magyarország ellen. A politikus szerint nem csupán a Magyarországon is aktív és korábban szent tehénnek tekintett nemzetközi nagyvállalatok és bankok megadóztatása sérti a hazánk ellen támadó körök érdekeit, de attól is tartanak, hogy a magyar példát más országok is követhetik.


Dátum: 2012-03-08 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:42.109238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vádak ráadásul általánosak, és olyan dolgokat kérnek számon Magyarországon, amelyet más tagállamokon nem. „Ha harc van, harc van, de mi akkor sem fogjuk az emberekre tenni a terheket, hanem azt mondjuk, hogy az igazságosság alapján meg a józan nemzeti érdek alapján vállaljanak a bankok meg a multik is arányos terhet” – mondta Semjén Zsolt. A politikus, aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke is, hozzátette, a Magyarország elleni akciók további oka, hogy Brüsszelben a ’68-as generáció tagjai vannak hatalmon, akik elutasítják a keresztény értékek érvényesítését, a család, a házasság védelmét.

A belpolitikai témák kapcsán Semjén Zsolt elmondta, a KDNP-s oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa hatalmas feladatot vállalt a teljes közoktatás és felsőoktatás átalakításával, illetve ennek levezénylésével. Hihetetlen össztűz zúdult rá, sokszor nem is csak szemből, hanem a szélrózsa minden irányából. Az új oktatási konstrukció azonban áll, és most már csak a beüzemelés a feladat. A kritikus hangokat azonban meg kell hallgatni, és a használható javaslatok elemeit be kell építeni az új rendszerbe – tette hozzá Semjén Zsolt.

Az esetleges kormányátalakításra vonatkozó kérdésre a politikus azt mondta, az Orbán Viktor miniszterelnök hatásköre, de Semjén Zsolt hozzátette, ő maximálisan elégedett a KDNP-s államtitkárok munkájával.

A nemzetpolitika ügyében az e területért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a magyar állam értelme és célja az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, a magyar nemzet pedig nemcsak a határon belül, hanem a környező országokban és a diaszpórában élő magyarokat is magában foglalja. Ez a felismerés irányítja a magyar nemzetpolitikát. A megmaradás szempontjából sok függ attól, hogy a magyarság miylen pozíciókra tud szert tenni a szomszéd országokban, ezért kiemelt jelentőseége van a választások eredményének. Kulcsfontosságú, hogy a hétvégén esedékes szlovákiai parlamenti választásokon az etnikai alapú Magyar Koalíció Pártja (MKP) sikeresen szerepeljen, jelen tudjon lenni a pozsonyi politikában - fejtette ki. Semjén Zsolt, hozzátéve, úgy véli, a voksolás után a magyar kabinet meg tudja találni a hangot az új szlovák kormánnyal.

A politikus szavai szerint, miközben még soha nem volt ilyen erős a magyar nemzeti érdekérvényesítés a kormányzat részéről, soha nem volt ilyen jó a szomszéd országokkal való kapcsolat sem. Semjén Zsolt szerint igaz ez Románia, Szerbia és Szlovákia esetében is. Utóbbival a korábbi szocialista kormányok, a Gyurcsány-, illetve Fico-kabinet idején voltak különösen rosszak a kapcsolatok - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes a 180 percben.

Kapcsolódó elemek