Rogán: Sok pontban sikerült egyetértésre jutni + videó
Az IMF-tárgyalások elkezdésének, ha van igazán feltétele, akkor az a gazdasági kérdésekben való egyetértés, ez pedig a jegybanktörvény, melyben gyakorlatilag sikerült egyetértésre jutni – hangsúlyozta Rogán Antal csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2012-03-08 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:44.052984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simor András fizetéséről szólva kifejtette: igazságtalan lett volna, ha a fizetési plafon pont a jegybank elnökére nem vonatkozna, más országokban is meglépték mindezt. Nem ez a legfontosabb kérdés, ha kell ebben is hajlandók vagyunk némi nyitottságot mutatni. De én úgy látom, hogy ezt az EB nem kérte, mert tovább léptette volna az eljárást – jegyezte meg.
A kormány az általános nyugdíjkorhatárhoz igazította a bírák nyugdíjkorhatárát is. Nem történt diszkrimináció, ugyanaz a nyugdíjkorhatáruk, mint a közszférában máshol - emelte ki a politikus.
Rogán Antal kitért rá, Magyarországgal szemben mindössze három kötelezettségszegési eljárás indult, viszont van olyan tagország, amelyik ellen ötven esetben indítottak eljárást.
Arra a kérdésre, miért nem fogadják meg Brüsszel állásfoglalását az adatvédelmi ombudsman hivatalának visszaállítását illetően, a kormánypárti politikus úgy válaszolt, véleménye szerint ez a kérdéskör a nemzeti függetlenséghez tartozik, amiből – mint mondta – nem szabad minden elvet feladni.
Hozzátette, Brüsszel elviekben abba nem szólhat bele, hogy ezt a feladatot milyen hivatali formában lássák el Magyarországon, csupán függetlenségi kérdésben foglalhat állást. Rogán hangsúlyozta, az Európai Bizottság által előírt módosításokat végrehajtották, de ha kell tovább egyeztetnek a témában.
A fideszes képviselő aláhúzta: a túlzottdeficit-eljárás azért folyik hazánk ellen, mert 2004 és 2010 között Magyarország egyszer sem tartotta be a költségvetési hiányra vonatkozó előírásokat, 2010 óta viszont betartja. Úgy fogalmazott, „nekünk most a múlt bűneiért kell olyan lépéseket tennünk, amivel 2010 előtt elkövetett hibákat orvosolni lehet”.