Őrizetbe vettek hét palesztint
Hét, izraeliek elleni támadásokban való részvétellel gyanúsított palesztint vettek őrizetbe hétfőn hajnalban végrehajtott ciszjordániai rajtaütések során az izraeli katonák.
Dátum: 2002-03-18 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:52.065048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint egy izraeli katonai szóvivő bejelentette, a hadsereg a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló A-zónában és az izraeli biztonsági erők által ellenőrzött B-zónában hajtott végre két-két rajtaütést, az izraeli rendőrség pedig egy ötödiket Kelet-Jeruzsálemben.
Az izraeli hadsereg egyik kommandója a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenín melletti kistelepülésen elfogott két palesztint, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Hamász szélsőséges szervezetben tevékenykedtek.