"Fontos a hatékony magyar érdekképviselet"
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint fontos, hogy az etnikai alapon szerveződő pártok révén legyen hatékony magyar nemzeti érdekképviselet a szomszédos országok törvényhozásaiban, ezért lenne jó, ha a Magyar Koalíció Pártja (MKP) visszakerülne a parlamentbe a hétvégi szlovák választásokon.
Dátum: 2012-03-09 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:47.799685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár a HírTV Rájátszás című, csütörtöki műsorában úgy nyilatkozott, Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke félreértette az álláspontját: a kormány nem avatkozik be a szlovákiai magyarok döntésébe, és tiszteletben tartják, hogy kire szavaznak. Egyúttal arra biztatta a szlovákiai magyarokat, hogy a saját érdekükben minél többen menjenek el szavazni. Bugár Béla szerdán azt mondta, beleavatkozik a szlovákiai parlamenti választásokba Németh Zsolt, amikor "azt tanácsolja, hogy az MKP-t válasszák".
Németh Zsolt egyúttal Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének nyilatkozatára, amelyben a politikus neofasisztának nevezte a magyar kormányt, és Goebbels cselekedeteihez hasonlította Németh Zsolt kijelentéseit, nem kívánt reagálni.
['\n\t\t\n\t\tÚgy vélte, az elmúlt időben javult az együttműködés Magyarország és Szlovákia között, amit egyebek mellett az Ipoly-hidak átadása is bizonyít. Fontos a párbeszéd a két ország között, és erre Magyarország akkor is készen áll, ha kormányváltás történik Szlovákiában – hangoztatta.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az államtitkár a hatékony magyar érdekképviseletre példaként említette a Vajdasági Magyarok Szövetségét (VMSZ), amely "látványos sikert" ért el Szerbiában, amikor fellépett a kárpótlási törvény kapcsán.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokat illetően Németh Zsolt közölte: a hasonló eseteknek mindössze 5 százaléka jut el az Európai Bíróságig, és Magyarország is abban bízik, hogy az Európai Bizottsággal folytatott konzultáció eredményeként sikerül megállapodást elérni, és nem húzódik el évekig az ügy.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Mint mondta, a legérzékenyebb kérdés a Magyar Nemzeti Bank ügye volt, és úgy tűnik, ebben "gyakorlatilag elengedte a bizottság Magyarországot", elfogadta az álláspontját, és ha a szükséges törvénymódosításokat a parlament elfogadja, megnyílhat az út a hiteltárgyalások előtt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az unióval.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A kohéziós támogatások felfüggesztésére tett bizottsági javaslattal kapcsolatban az államtitkár kijelentette: a bizottságnak érzékelnie kell a kormány erőfeszítéseit, hogy 3 százalék alá kerüljön a költségvetési hiány. A kormány 2010 óta mindent megtesz a makrogazdasági helyzet javításáért, amivel az előző kormány "nem nagyon törődött" – fogalmazott. Hozzátette: "rosszul jár el" az EU, ha az a célja, hogy példát statuáljon Magyarországgal, hiszen más tagállamok rosszabb gazdasági helyzetben vannak nála.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Az államtitkár Yves Bot, a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka kedden nyilvánosságra hozott szakvéleményére úgy reagált, "még nem kell a vészharangokat kongatni" az ügyben.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Yves Bot szerint Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megtagadta Sólyom László köztársasági elnök belépését a területére.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Németh Zsolt úgy vélte, az Európai Bíróság "nem dönthet úgy, hogy megakadályozhatja egy tagállam egy másik állam elnökének vagy bármelyik vezetőjének a belépését a területére", hiszen az EU lényege a személyek szabad mozgása. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy a bíróság "megfelelő döntést" hoz a kérdésben.', '']