Schmitt Pál Vas megyében folytatja országjárását
Vas megyében folytatja országjárását Schmitt Pál köztársasági elnök.
Dátum: 2012-03-09 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:48.515959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tAz államfő ma délelőtt Szombathelyen részt vesz és beszédet mond a Vas Megyei Közgyűlés kibővített ünnepi ülésén, ahol kitüntetéseket is átad. Ezt követően ellátogat a helyi vendéglátói szakképző iskolába és kollégiumba, ahol rendhagyó osztályfőnöki órát tart, és Magyarország alaptörvényéről tart előadást a diákoknak.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Schmitt Pál felkeres egy helyi vállalkozást is, a Kámon-Hús Kft. telephelyén megtekinti az üzemet és találkozik a dolgozókkal.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A köztársasági elnök a felesége, Schmittné Makray Katalin társaságában részt vesz a Tóth Géza olimpiai ezüstérmes súlyemelőről elnevezett park avatásán, ahol koszorút helyeznek el és fát is ültetnek.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Schmitt Pál vasi programja Őriszentpéteren fejeződik be, ahol a köztársasági elnök rész vesz az Őrségi Nemzeti Park 10 éves jubileumi ünnepségén.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Schmittné Makray Katalin a nap során meglátogat egy bölcsődét, felkeresi a gencsapáti gyermekotthont, megtekinti Szombathelyen az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházat, Vasváron megnézi a domonkos kolostort, beszélget a város polgármester asszonyával, majd Őriszentpéteren ő is részt vesz a jubileumi ünnepségen.', '']