Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Otthonteremtési kamattámogatást ad az állam

Lakásépítéshez illetve új és használt lakások vásárláshoz nyújt otthonteremtési kamattámogatást az állam. Az új lakás vételára nem haladhatja meg a 30, a használté pedig a 15 millió forintot, és a felvett hitel nem lehet több a vételár egyharmadánál.


Dátum: 2012-03-09 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:52.786479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állam az első évben - a gyerekek számától, illetve a lakás állapotától függően - átvállalja a kamat legfeljebb vagy 70 százalékát, majd öt éven keresztül ad további támogatást. Bár a rendelet már megjelent, egyelőre még nem lehet igényelni a hitelt az új feltételekkel.

„Annak érdekében, hogy a gyakorlatban is működhessen ez a rendszer, egy háromoldalú megállapodást kell kötniük a bankoknak a Nemzetgazdasági Minisztériummal, és a Magyar Államkincstárral, ezek a szerződések folyamatban vannak, már vannak eredményes, három oldalról aláírt szerződéseink is” – nyilatkozta az m1 Híradónak Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

Kapcsolódó elemek