Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös Békés megyei földgázbeszerzés

Negyedik éve áll az élére a Békés Megyei Önkormányzat a települések közös földgázbeszerzésének Békés megyében és képviseli érdekeiket hatékonyan a szolgáltatók előtt. Ennek a hatékonyságnak köszönhető, hogy idén Békés megye 75 településéből 54 csatlakozott a közös közbeszerzéshez, mellettük 4 kistérség, és két kórház is. A megyei önkormányzatnál minden település aláírta a szindikátusi szerződést, ezzel hivatalosan is véglegesítették csatlakozási szándékukat. A beszerzés a nem végleges adatok szerint 15-16 millió köbméter földgáz beszerzéséről szól.


Dátum: 2012-03-09 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:53.217045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy év megfigyelései eddig azt mutatták, hogy a programban rendszeresen résztvevő településeket is éri meglepetés, hiszen nem csak tartani tudják a korábbi években számukra kialkudott kedvező árat, de évről-évre sikerül az előző évi ár alatt beszerezni a földgázt.

Az idei év azért is különleges, mert a települések és kistérségek mellett először vesz részt benne a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház Békéscsaba Megyei jogú Város révén és a korábban megyei fenntartású, de január 1-jétől a GYEMSZI fenntartása alatt álló Megyei Pándy Kálmán Kórház is. Ezzel Békés megye két legnagyobb kórháza konzorciumi áron vásárolja a földgázt.

Kapcsolódó elemek