Orbán: A siker záloga a vállalkozások támogatása és a munkahelyteremtés
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.
Dátum: 2012-03-09 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:55.415160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen, meg kell nyitni az utat a vállalkozások előtt, mert csak ők teremthetnek tartós munkalehetőséget - jelentette ki a kormányfő a mezőgazdasági gépeket és autóipari alkatrészeket gyártó Linamar Hungary Zrt. 6,9 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokának átadásán.
Kifejtette: bár az állam idén 206 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a Start-munka programok, a közfoglalkoztatás keretében, csak a vállalkozások képesek arra, hogy hosszú távon biztos megélhetést teremtsenek.
['\n\t\t\n\t\tIvanics János a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója újságíróknak elmondta: a kormánnyal is egyeztetnek egy újabb munkahelyteremtő fejlesztési program EU és hazai támogatási lehetőségéről, a következő évek üzleti tervei további beruházásokról szólnak az autóipari alkatrészgyártásban és az önálló gépgyártó divízióban, ahol saját tervezésű út- és építőipari nehézgépek készülnek, kombájnokhoz kukorica és napraforgó adapterek. A Linamar megrendeléseinek és megrendelőinek a köre bővül a nemzetközi autóipari beszállítók részéről, a többlet-kapacitásokat mind a két autóipari divízióban 100 százalékban kihasználják. Hozzátette: a következő évek üzleti tervei újabb kapacitásbővítő beruházásokról szólnak az autóipar mellett a saját gépgyártó részlegnél is - tette hozzá a vezérigazgató.', 'A kanadai Linamar-csoport 1992-ben jelent meg Magyarországon, foglalkoztatotti létszáma 354 főről nőtt a jelenlegi szintre. A térségben új technológiát, hatékony munkakultúrát meghonosító vállalkozás árbevétele a kezdeti 602 millióról 2011-re 37,3 milliárd forintra nőtt.
\xa0\xa0\xa0
A Linamar Hungary Zrt. 2011-ben 6,2 milliárd forintot fordított dolgozói bérére és járulékaira, és 16 milliárd forintnyi megrendelést adott beszállítóknak – közölte az ügyvezető alelnök.']