Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Figyelembe veszik az Európai Bizottság felvetéseit

Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és indokolt mielőbbi hatályba léptetésük.


Dátum: 2012-03-09 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:42:59.875352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak. A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A miniszterelnök indítványát azonban a hatóság elnöke 30 napon belül bíróságon támadhatná meg; a pert a kormányfő ellen kellene megindítani a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, amely soron kívül járna el. Az adatvédelmi hatóság elnökének megbízatását a köztársasági elnök csak akkor szüntethetné meg, ha a bíróság megalapozottnak találja a felmentési javaslatot.

Egy másik módosítás öt- helyett tízéves szakmai tapasztalatot írna elő a hatóság elnökének kinevezéséhez, helyettesének viszont továbbra is elég lenne ötéves tapasztalat. A kormány emellett lehetővé tenné, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke részt vegyen és felszólaljon a parlamenti bizottságok ülésein, s így a Ház elé kerülő törvényjavaslatokat személyesen véleményezhesse. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba, amit Navracsics Tibor a folyamatban lévő uniós eljárással indokol.

Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára ügyében folytatja Magyarország ellen január 17-én megindított gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a jegybank függetlenségéről pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. Az első két témában az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye indoklással alátámasztott véleményt juttat el Budapestre. Az uniós eljárásrend értelmében ha a bizottság az indoklással alátámasztott véleményre adott tagállami választ sem fogadja el, az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.

Az EB ismét egy hónapot adott Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.

Kapcsolódó elemek