Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Külügyminisztérium nyitott a párbeszédre

A magyar Külügyminisztérium nyitott az intenzív párbeszédre, bízik a sikeres együttműködésben, kész a szlovákiai magyar közösség sorsát érintő nyitott kérdések megtárgyalására - közölte a tárca sajtófőosztálya a szlovákiai parlamenti választások kapcsán az MTI-vel.


Dátum: 2012-03-11 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:09.869958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a Szlovák Köztársaság választói által egyértelműen kinyilvánított akarat folytán minden esély megvan arra, hogy olyan erős támogatottságú kormány alakuljon Szlovákiában, amely képes a politikai ígéretek és megállapodások érvényre juttatására.

Mint hozzátették, a minisztérium nyitott az intenzív párbeszédre és reméli, hogy az elmúlt években tapasztalt bíztató együttműködés, a közös regionális, infrastrukturális és energetikai projektek folytatódni fognak. "Készek vagyunk a szlovákiai magyar közösség sorsát érintő nyitott kérdések megtárgyalására" - olvasható a közleményben.

A szombati előre hozott szlovákiai választásokat elsöprő fölénnyel, több mint 1 millió 134 ezer szavazattal nyerte meg a Robert Fico vezette baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD). A Smer a választók voksainak 44,41 százalékát szerezte meg, így a pártnak 83 képviselője lesz a 150 tagú szlovák parlamentben.

A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94 százaléknyi szavazattal 13 parlamenti mandátumhoz jutott. A Magyar Koalíció Pártja (MKP), Berényi Józseffel az élén a 2010-es választásokon elért 4,3 százaléknál ugyan jobban szerepelt, de a választók az MKP-ra most leadott voksainak százalékaránya - 4,52 százalék - ezúttal sem lett elegendő a törvényhozásba való bejutáshoz.

Szlovákiában azt követően tartottak előre hozott parlamenti választásokat, hogy 2011 októberében Iveta Radicová jobbközép kormánya gyakorlatilag megbuktatta önmagát, mert az eurómentőöv elfogadásáról szóló szavazást a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással kötötte össze. A bizalmi szavazáson akkor csak 55 képviselői voksot kapott a kabinet.

Kapcsolódó elemek