Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas:Fontos, hogy ne szakadjunk el a földtől

A tavalyinál tízszer több diák kap ajándék vetőmagcsomagot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségétől, a szaktárca támogatását is élvező Vesd bele magad! mozgalom keretében – jelentette be a hétfői programnyitón a vidékfejlesztési miniszter Tiszaigaron.


Dátum: 2012-03-12 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:16.433306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fazekas Sándor a helyi általános iskolában tartott sajtótájékoztatón a 2011-ben indult program jelentőségét méltatva hangsúlyozta: a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA kezdeményezése a vidéki életmódot, a helyi termelést népszerűsíti, és a kisdiákok nevelésén keresztül segíthet a vidéki népesség megtartásában. A mai modern világban is fontos, hogy ne szakadjunk el a földtől: műveljük azt és termeljünk rajta. A magyar föld a tiétek és a gyümölcse is titeket illet” – szólt az eseményen jelen lévő kisiskolásokhoz a politikus, aki példaként megemlítette: maga is gyermekkora óta művel saját kertet, amelynek veteményezését már idén is elvégezte.

Közölte: a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását élvező mozgalom az elmúlt év sikereiből tovább építkezve idén tízszeresére bővül, hiszen míg tavaly az akcióban részt vevő 17 általános iskola 2 ezer diákja ízlelhette meg saját kiskertjének termését, addig 2012-ben az ország 339 oktatási intézményének több mint 21 ezer tanulója jut hozzá az AGRYA vetőmag-adományához. A tárcavezető jelezte: reményei szerint a program a következő években tovább bővül majd, egyre több fiatalnak nyújtva lehetőséget az otthoni veteményeskert kialakítására és a saját termés megbecsülésére. Mindez hozzájárul a gazdálkodás szabadidős tevékenységként, sőt, akár hivatásként való megszerettetéséhez is – tette hozzá.

Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA ügyvezető elnöke a tájékoztatón kifejtette: a tiszaigari gyerekek 32 vetőmag-egységcsomagot kaptak. Ezek termelői áron egyenként mintegy 350 forint értékűek és néhány 10 négyzetméter bevetésére elegendő retek, borsó, vöröshagyma, karalábé és sárgarépa magot tartalmaznak.

Hasonló csomagokat juttatnak el a programra jelentkező többi diáknak is. A tanulók és pedagógusaik kertészkedését az elkövetkező hetekben-hónapokban az AGRYA szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik és segítik. A közös tapasztalatokat, eredményeket és a kezdeményezéshez kapcsolódó versenyeket, akciókat pedig az interneten is közzéteszik.

Kapcsolódó elemek