Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ellenzék "gyűlölködő csetepatét" csinálna az ünnepből

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "gyűlölködő csetepatét kíván csinálni" a március 15-i nemzeti ünnepből.


Dátum: 2012-03-12 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:19.941309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t\xa0Kovács Zoltán az MTI-nek nyilatkozva így reagált arra, hogy a március 15-i budapesti Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban. "2012. március 15-én a magyar demokratákkal leszünk, hogy leküzdjünk egy olyan bajt, amely tragikusan fenyegeti Európát" - fogalmaztak az aláírók a közleményükben, amelyet Mindenki Budapestre március 15-én címmel tettek közzé a lapban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár szerint az ellenzék és holdudvara "olyan messziről jött embereket utaztat be szervezetten, akik talán életükben először jönnek ide, de Magyarországot gombnyomásra szapulják, és akikről a magyar emberek azt sem tudják, kik is ők".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A kormány és az emberek többsége méltó, békés, családi ünnepre készül - jelentette ki Kovács Zoltán, hozzátéve, bízik abban, hogy minél többen részt vesznek a budavári családi programokon, és elmennek a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, valamint a Kossuth Lajos térre is, "hogy közösen ünnepeljük".

\xa0\xa0\xa0\xa0

A Libérationban megjelent közlemény aláírói között szerepel Patrice Chéreau rendező, Daniel Cohn-Bendit európai képviselő, Caroline Fourest esszéista, Stéphane Hessel diplomata, Mark Hunyadi, a Leuveni Katolikus Egyetem filozófiatanára, Jean-François Julliard, a Riporterek Határok Nélkül korábbi főtitkára, Axel Kahn genetikus, Léo Kaneman a Genfi Emberi Jogi Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Serge Klarsfeld a franciaországi deportáltak ügyével foglalkozó történész, Ivan Levai újságíró, Sandrine Mazetier párizsi képviselő, Edgar Morin szociológus-filozófus, Rajk László, az SZDSZ egyik alapítója, Jean-Louis Servan-Schreiber, a Human Rights Watch Franciaország elnöke, valamint Michel Wievorka szociológus.', '']

Kapcsolódó elemek