Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmusban kitelepítettekre emlékezik határozatban a Ház

A kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából határozatot fogadott el az Országgyűlés hétfőn. A dokumentum leszögezi: szükséges méltóképpen megemlékezni az önkény áldozatairól.


Dátum: 2012-03-12 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:21.801755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A határozat szerint - amelyet 323 támogató szavazat, két nem ellenében és egy tartózkodással fogadott el a parlament - fel kell hívni a figyelmet a totális diktatúra, valamint a kollektív bűnösség elvén alapuló kitelepítés embertelenségére.

Az Országgyűlés a dokumentumban megemlékezik az 1944 ősze és 1990. május 2. közötti időszak kivégzettjeiről, politikai elítéltjeiről, internáltjairól, kitelepítettjeiről és mindazokról, akiket ezen időszak alatt törvénytelenül meghurcoltak, egyben adózik a kitelepítetteket befogadó vidéki lakosság előtt. "Az ő példájuk igazolja, hogy a zsarnoki rendszer kegyetlensége jóindulatot szült a magyar emberekben, akik az elnyomás közepette is képesek voltak segíteni egymáson" - olvasható a kormány előterjesztésében.

A Ház a határozatban emlékművek felállítását, megemlékezések szervezését is szorgalmazza.

Kapcsolódó elemek