Választási lehetőséget a termelőknek
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Mezőgazdasági Kabinetje örömmel látja, hogy a kormány helyett legalább az MSZP frakciója foglalkozik a gazdákat sújtó aszálykárral. A Fidesz frakciója megérti, hogy mára már a legnagyobb kormánypárt türelme is elfogyott, hiszen a kormány késlekedése súlyos károkat okozott - írja közleményében Glattfelder Béla kabinetvezető.
Dátum: 2003-07-01 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:28:56.402538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialisták által megfogalmazott intézkedéseket azonban a Fidesz frakció Mezőgazdasági kabinetje nem tartja elégségesnek. Szerintünk ugyanis a súlyos aszálykárok enyhítésére 30 milliárd forintos gyorssegélyt kellene biztosítani.A bevezetésre javasolt kedvezményes hitelre szükség van, ám ez csak hosszabb távon nyújt segítséget a gazdáknak. Éppen ezért a Fidesz azt javasolja, a kormány biztosítson választási lehetőséget a termelőknek. Azaz a gazdák helyzetüktől függően - az egyszeri gyorssegély mellett - választhassanak a hiteltámogatás vagy az azzal megegyező összegű, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás között.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Mezőgazdasági Kabinetje végezetül reményét fejezi ki, hogy a kormány még ezen a héten dönt az aszálykárok enyhítéséről. A Fidesz ugyanis - ellentétben a szocialistákkal - elfogadhatatlannak tartja a további késlekedést.
Budapest, 2003. július 1.
Glattfelder Béla
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági kabinetvezető