Ipari parkot alakítanak ki Bátonyterenyén
Egymilliárd forintos beruházásban alakítanak ki ipari parkot a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol a vállalkozások betelepítésével legalább 65 új munkahely teremtése a cél.
Dátum: 2012-03-13 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:29.769245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kisterenyei városrészben év végére készül el a beruházás, amelynek alapkövét kedden tették le. Heritesz Viktor, a beruházó Kisterenyei Ipari Park Ingatlanfejlesztő Kft. projektvezetője az ezt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztéshez 480,6 millió forintot az Új Széchenyi Terv keretében nyert el a kft. A 10,67 hektáros ipari területet teljesen közművesítik, ahol egy 150 négyzetméteres irodát is építenek, s összesen 11 vállalkozási területet alakítanak ki. A projektvezető elmondta, hogy mezőgazdasági hulladékkal üzemelő biomassza erőművet telepítenek az új ipari parkba, s így önellátóak lesznek.
Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke kifejtette, a megyében Bátonyterenye az egyetlen város, amely a befektetésösztönzés, ipartelepítés, a feltételrendszer biztosítása szempontjából eredményeket tud felmutatni.
Nagy-Majdon József (Fidesz) polgármester elmondta, prioritás a munkahelyteremtés, mert a megyében itt a legmagasabb a munkanélküliség. Kiemelte, hogy az ipari park kialakítása során a beruházó kft. helyi munkaerőt alkalmaz, s közölte, hogy előkészítés alatt áll a második ipari park is a városban.