Gazdasági növekedés és hiteles bővítés - ebben rejlik az EU vonzereje
Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén értékelte a márciusi európai uniós csúcstalálkozót. A vita során Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő a csúcstalálkozó döntéseit korszakhatárként értékelte, hiszen világossá vált, hogy a bővítési folyamat nem állt le, még ha lendülete lassulni is látszik.
Dátum: 2012-03-13 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:30.118769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szerbia tagjelölti státuszának megadásával az a bizonyos fátyol ráborulhat a múltra. Tekinthetjük úgy, hogy Szerbia, a tékozló fiú, visszatért az európai családba” - mutatott rá beszédében Schöpflin György.
A néppárti politikus hangsúlyozta, hogy ez a döntés az egész régió számára stabilizáló erővel bír. Hozzátette, hogy Szerbia teljes elköteleződése nélkül a szervezett bűnözés elleni küzdelemben a Balkán változatlanul könnyű zsákmánya lehet a nemzetközi maffiahálózatoknak.
Schöpflin kiemelte továbbá, hogy a gazdasági válság ellenére az EU továbbra is elkötelezett és érdekelt szomszédsága stabilitásában. Sikerének kulcsa pedig "puha hatalmában" rejlik.
"Ezek a stratégiák és politikai célkitűzések ugyanakkor nagymértékben függenek az elhúzódó gazdasági válság kezelésétől, és úgy tűnik, a döntések jó irányba mutatnak. Kiemelt jelentőségű, hogy a pénzügyi fegyelem a gazdasági növekedés fontosságának elismerésével együtt érvényesüljön” – hívta fel a figyelmet a fideszes EP-képviselő, kiemelve, hogy ezek hiányában az EU vonzereje és "puha hatalma" is csökkenhet.