A tagállamok kétharmada kiállt hazánk mellett
Matolcsy György szerint a magyar nemzeti érdekek és az európai uniós értékek szempontjából egyaránt ésszerű megoldás született kedden Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek értekezletén a Magyarországgal kapcsolatos kezdeményezésekről. A miniszter szerint a döntéssel megszűnt az országgal szembeni kettős mérce.
Dátum: 2012-03-13 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:33.166367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ülés után újságíróknak nyilatkozva a pénzügyminiszter megerősítette, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. "Első ízben tapasztaltam miniszterként, hogy az EU-tagállamok legalább kétharmada kiállt Magyarország nemzeti érdekei mellett" - fogalmazott Matolcsy György.
Hozzátette: az ésszerű megoldás megszüntette a Magyarországgal szemben sokak által alkalmazott kettős mércét is. Úgy vélte, az ülésen elismerték azokat az eredményeket, amelyeket Magyarország az államadósság csökkentésében, a szigorú költségvetési politikában, az EU-átlag fölötti gazdasági növekedésben és a bővülő foglalkoztatásban elért.