Hármas felelősséget állapított meg a jelentés
A kormányok és a kormánytól független intézmények, a bankrendszer, valamint a hitelfelvevők felelőségét állapította meg jelentésében a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság, amely egy határozati javaslatot is készített a szükséges kormányzati intézkedésekről.
Dátum: 2012-03-13 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178740
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:34.854598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA jelentés és a határozati javaslat keddi általános vitájában Papcsák Ferenc (Fidesz) az előterjesztő alkotmányügyi bizottság előadójaként kijelentette: az albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei. Mint mondta, 2008-ra a lakossági hitelállomány több mint 68 százalékát devizában vették fel az emberek, összesen több mint 6500 milliárd forint értékben.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A jelentés megállapítja, hogy a deviza-eladósodás egyik fő oka, hogy a forinthitelekhez nyújtható állami kamattámogatás rendszerét 2003-tól az akkori szocialista kormány folyamatosan kivezette, ez pedig az alacsonyabb kamatú külföldi pénznemben történő hitelfelvételre ösztönözte a lakosságot. Mint mondta, az akkori pénzügyminiszterek a döntést a költségvetési terhekkel indokolták, Papcsák Ferenc szerint azonban ha megmarad az első Orbán-kormány által bevezetett támogatás, akkor az 2008-ban csak a GDP 0,8 százalékával terhelte volna a büdzsét.
\xa0\xa0\xa0
Kifogásolta azt is, hogy a későbbi szocialista kormány - különösen 2008-ban, a válság kezdetekor -, már nem tudta vagy nem akarta kezelni a problémát, annak ellenére, hogy mind a Világbank, mind az IMF felhívta a figyelmet arra.\xa0Papcsák Ferenc úgy fogalmazott: a szocialista kormányok "teljes mértékben negligálták" a rendszerben rejlő kockázatokat, a probléma növekedéséhez pedig hozzájárult a 2002-ben elindult felelőtlen költségvetési politika.
\xa0\xa0\xa0
A jelentés kifogásolja, hogy sem a Magyar Nemzeti Bank, sem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem tett semmit a figyelemfelhíváson túl, Papcsák Ferenc ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az érintett intézményeknek nem is volt meg a megfelelő jogosítványa a beavatkozásra.
\xa0\xa0\xa0
Az albizottság a bankrendszer felelősségét is megállapította, amelyet Papcsák Ferenc elmondása szerint a Bankszövetség vezetője is elismert, hiszen nem avatkoztak be akkor, amikor tömegesen jelentek meg olyan hitelközvetítők, akik erre a munkára alkalmatlanok voltak.\xa0A képviselő közölte: a jelentés a lakosság felelősségét is megállapítja, az emberek ugyanis nem jártak el elég körültekintően a hitelfelvételkor.
\xa0\xa0\xa0
Az alkotmányügyi bizottság a jelentés mellé egy határozati javaslatot is a Ház elé terjesztett, amelyben arra kéri fel a kormányt, hogy vizsgálja meg a magánszemélyek adósságrendezésének szabályait és a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Építse bele a közoktatás tananyagába a szükséges pénzügyi ismereteket, vizsgálja meg a pénzügyi szektorban működő hitelközvetítők, ügynökök valamint a bankok viszonyát, és azt is, hogy a hitelesek hozzájutnak-e a szükséges információkhoz.
\xa0\xa0\xa0
"2002 és 2010 között az országot\xa0hamis és bűnös kormányzati logika irányította"', 'Aradszki András, a Gazdasági és informatikai bizottság kereszténydemokrata előterjesztője ezt azzal egészítette ki: a hitelfelvevőket az is félrevezethette, hogy 2004-ben az akkori pénzügyminiszter még az euró korai bevezetését valószínűsítette.\xa0Kijelentette, hogy 2002 és 2010 között az országot az a "hamis és bűnös kormányzati logika irányította, hogy a hatalmat minden áron meg kell tartani".
\xa0\xa0\xa0
Mint mondta, vizsgálni kell, hogy tisztességes szerződést kötöttek-e a pénzintézetek, és túlzott keretet engedtek-e a hitelközvetítőknek, amelyek megfelelő jutalék mellett "gátlástalanul" ösztönözték az embereket a hitelfelvételre.\xa0Rámutatott arra is: a felvett devizahitelek között a fogyasztási és egyéb hitelek aránya meghaladta a lakáshitelekét.']