Navracsics: Magyarországnak most van ideje bizonyítani
Navracsics Tibor szerint viszonylag rövid ideje van Magyarországnak, hogy lépjen a kohéziós pénzek ügyében, "az alatt viszont bizonyíthatunk", és a kormány elérheti, hogy ne fagyasszanak be uniós támogatásokat.
Dátum: 2012-03-14 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:36.744385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint mondta, most rendelkezésre áll egy viszonylag rövid idő, "ami alatt viszont bizonyíthatunk", és a kabinet elérheti, hogy ne függesszék fel a támogatások folyósítását.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Brüsszelben kedden jelentették be: az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Navracsics Tibor szólt a Magyarországgal szemben zajló kötelezettségszegési eljárásokról is, közölve: az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban azokat a változtatási javaslatokat terjesztette múlt héten a Ház elé, amelyekben a korábbi tárgyalásokon megegyezésre jutottak az Európai Bizottsággal. A megszűnt adatvédelmi ombudsmani mandátum és a létrejött, új adatvédelmi hivatal viszonyának kérdésében azonban még vita van a testülettel - jelezte -, csakúgy, mint a bírák nyugdíjazásáról. A tárcavezető ugyanakkor reméli, sikerül megoldani ezeket a kérdéseket is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A Velencei Bizottságnak a magyar igazságügyi átalakítással kapcsolatos vizsgálódásairól Navracsics Tibor azt mondta: még nem kapták meg a hivatalos véleményt, de úgy véli, több olyan ponton is lesz lehetőség előrelépésre, törvénymódosításra, amely a kormánynak nem jelent koncepcionális váltást.', '']