Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyürk: Nem tűrhetjük az emberi méltóság megcsúfolását

A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajnálattal vette tudomásul, hogy a holland miniszterelnök nem jelent meg az Európai Parlamentben a kelet-európai állampolgárokat gyalázó szélsőséges holland honlapról szóló plenáris vitán. Gyürk András delegációvezető a vitához benyújtott írásbeli nyilatkozatában kijelentette: miközben az európai liberálisok pártpolitikai célból, alapjogokra hivatkozva támadják a néppárti kormányokat, addig a liberális holland miniszterelnök nyíltan együttműködik a honlapot jegyző szélsőséges Szabadságpárttal.


Dátum: 2012-03-14 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:40.668339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mélységesen felháborítónak tartjuk, hogy a Szabadságpárt honlapja származási alapon uszítja a holland lakosságot a kelet-európai állampolgárok ellen - jelentette ki Gyürk András. Az ilyen megnyilvánulások és azok hallgatólagos eltűrése gyengíti a tagállamok közötti bizalmat egy olyan időszakban, amikor épp a szolidaritás megerősítésére van szükség - tette hozzá.

A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője szerint nem lehet a szólásszabadság mögé bújni akkor, amikor más állampolgárok alapvető személyiségi jogait lábbal tapossák. Nem tűrhetjük az emberi méltóság megcsúfolását és a származás szerinti egyenlőség kétségbe vonását. Nem tűrhetjük, hogy nyíltan becsméreljék a kelet-európai polgárokat.

Gyürk András szerint a holland honlap ügyében nem elvont jogelvekről van szó, hanem egy olyan konkrét ügyről, ahol az alapvető jogok a gyakorlatban is sérülnek. A liberális miniszterelnök azonban a széleskörű nemzetközi felszólítások ellenére sem határolódik el a honlaptól. Ez a magatartás az uniós integrációt rombolja és a közös értékekbe vetett hitet gyengíti.

Kapcsolódó elemek