L. Simon: Hamvay méltatlan állításaival megsértette az NKA-t
Hamvay Péter, a Népszava újságírója 2012. március 12-i cikkében (Rákay Philip váltja L. Simon Lászlót) közölt valótlan állításaival mélyen megsértette a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), és ezen intézményen keresztül a magyar kulturális élet szereplőinek becsületét, valamint megkérdőjelezte munkásságuk hitelét - reagált L. Simon László bizottsági elnök szerdai sajtónyilatkozatában az NKA honlapján.
Dátum: 2012-03-14 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:44.519608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja: a Nemzeti Kulturális Alap elnökét ért vádak sértik az NKA közel 20 éves fennállása óta meglévő töretlen szakmai hírnevét. A mindenkor átlátható működésű, a törvényeket betartó intézmény kollégiumai által hozott döntéseket a szakmai szervezetek által delegált és jelölt személyek hozzák, és nem az NKA mindenkori elnöke. Így történt ez a Hamvay cikkében olvasható támogatás esetében is.
A Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös szervezésében létrejövő bécsi kiállítás lebonyolításával kapcsolatos Hamvay-állítások nem tükrözik a valóságot. Az NKA által nyújtott támogatást a Magyar Nemzeti Galéria kapja meg, neki is kell elszámolnia vele. Az NKA a többi nagy közintézmény projektjeit is támogatta és támogatni is fogja.
L. Simon László közleményében megjegyzi, hogy bár az is vállalható lenne, ha az NKA egyéb esetben közvetlenül támogatná a Munkácsy Alapítványt, hiszen az NKA többségében magánaktivitásra épülő alapítványokat, egyesületeket, nonprofit és forprofit gazdasági társaságokat támogat.
Mindezek fényében a kulturális alap bizottságának elnöke súlyosan sértőnek tartja annak sugalmazását, hogy az NKA, illetve annak elnöke egy magánalapítványnak akarna átjátszani közpénzt. Az NKA a támogatásai odaítélésénél nem a pályázó jogi formáját, illetve gazdasági társaságok esetén azok tulajdonosi szerkezetét vizsgálja, hanem a létrejövő alkotások, projektek vagy szakmai programok minőségét, valamint a magyar kulturális- szellemi életben kifejtett hatásukat és jelentőségüket.
Természetesen az NKA olyan gazdasági társaságokat is támogat, amelyek nagy állami közgyűjtemények munkáját segítik. Éppen tegnap döntött a kultúráért felelős miniszter a miniszteri keretre beérkezett egyéni támogatási kérelmekről, és 10 millió forinttal támogatta a Múzeum Café című lap 2012. évi megjelentetését.
Ennek a lapnak a jelentőségét Hamvay Péter is kifejtette a Már az újságosoknál is című, 2012. február 29-én szintén a Népszavában megjelent cikkében. A folyóiratot a Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. adja ki, az a kft., amely a Szépművészeti Múzeum kávézóját és Múzeum Shopját is működteti.
A Kft. 100%-os tulajdonosa a Szépművészeti Múzeum Pártoló Alapítvány, amelynek az egyik alapítója mások mellett a Szépművészeti Múzeum. A Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. a Szépművészeti Múzeum termeit is hasznosítja, például amikor 2011 őszén az NKA a kurátorainak rendezett tájékoztató ülését a Szépművészeti Múzeumban tartotta, akkor az ehhez kapcsolódó szolgáltatási számlát a Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. állította ki.
Ez a példa is azt mutatja, hogy egy állami múzeum, egy alapítvány és egy gazdasági társaság jól együttműködhetnek, és igényt tarthatnak annak az NKA-nak a támogatására, amelynek egyébként vállalkozóként szolgáltatást is nyújtanak - zárul L. Simon László sajtónyilatkozata.