Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődik a Felsődobszát védő gát építése

Március 19-én megkezdődik a Felsődobszát a Hernád esetleges áradata ellen védő gát építése. A beruházás csaknem 750 millió forintba kerül, a munka a tervek szerint augusztus elejére befejeződik - mondta Ódor Ferenc (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.


Dátum: 2012-03-14 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:46.605385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felsődobszát eddig gát nem védte, a Hernád árvize 2004-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben egyaránt sújtotta a települést, a gyorsan érkező árvizek ellen gyakorlatilag nem lehetett sikeresen védekezni. Már a 2004-es árvíz után állami forrásból elkészült a település belterületét védő árvízvédelmi mű engedélyezési terve, de a megvalósítás pénz híján és a magántulajdonban lévő területek kisajátítása körüli viták miatt elmaradt.

Most az Európai Unió támogatásával, a kohéziós alap társfinanszírozásával épülhet meg több mint 743 millió forintból a 2829 méter hosszúságú árvízvédelmi mű, az 1806 méteres töltés, a 727 méter hosszú támfal és 296 méternyi úgynevezett  mobil gát. A kivitelezést a Colas-Alterra Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. végzi, a munka március 19-én kezdődik, a műszaki átadást augusztus 3-ra tervezik. Ezt követően biztonságban élhet a település több mint kilencszáz lakosa.

Kapcsolódó elemek