Törvényjavaslat a termékek egységes piacfelügyeletéről
Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, míg az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos - ebből indul ki "a termékek egységes piacfelügyeleti szabályozásáról" szóló törvényjavaslat, amely a kormány honlapján olvasható.
Dátum: 2012-03-14 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:47.733182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jogsértés esetén a piacfelügyeleti hatóság alap esetben 15 ezertől 500 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A javaslat hangsúlyozza a visszatartó erőt, és azt, hogy súlyosbító körülmény a 3 éven belüli újbóli jogsértés. A piacfelügyeleti hatóság mindig bírságol, ha a jogsértés a fogyasztók testi épségét, egészségét sérti, vagy veszélyezteti. Ekkor a bírság összege 15 ezertől 2 milliárd forintig terjedhet. A jogerősen kiszabott, de be nem fizetett bírság után a jegybanki alapkamat kétszerese a fizetendő kamat.
A fogyasztóvédelmi törvény jelenlegi előírása a bírság összegét attól teszi függővé, hogy az érintett vállalkozás a számviteli törvény hatálya alá tartozik, vagy pedig azon kívül áll. Az első esetben a 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező vállalkozásnál a bírság az éves nettó árbevételének 5 százalékáig terjedhet, de nem lehet több 100 millió forintnál. A fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a bírság felső határa 2 milliárd forint.
A számviteli törvény hatálya alá nem tartozó vállalkozások bírsága jelenleg legfeljebb 500 ezer forint lehet. A fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető esetben viszont elérheti az 5 millió forintot. Az új szabályok várhatóan szeptember első napján lépnek hatályba.