Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete elítéli a gyalázkodó holland honlapot

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) közös nyilatkozatban ítélte el a kelet-európai bevándorlók ellen uszító holland honlapot - erről a Fidelitas tájékoztatott szerdán.


Dátum: 2012-03-14 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:49.886162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dömötör Csaba, a szervezet magyar elnöke ezzel kapcsolatban azt közölte: elfogadhatatlan, hogy a liberális holland miniszterelnök, aki együttműködik a honlapot üzemeltető szélsőséges Szabadságpárttal, mind a mai napig nem ítélte el a kezdeményezést. A YEPP álláspontja szerint az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy a honlap sérti-e az alapvető uniós jogokat, így az emberi méltóságot és a származás szerinti megkülönböztetés tilalmát.

Dömötör Csaba emlékeztetett arra, hogy az új tagországokból érkező munkavállalók hozzájárulnak Hollandia gazdasági növekedéséhez. A YEPP magyar elnöke közölte azt is, hogy az Európai Néppárt ifjúsági szervezete eljuttatta állásfoglalását valamennyi európai parlamenti képviselőnek. Közleményük szerint az európai parlamenti képviselők csütörtökön szavaznak a honlappal kapcsolatos állásfoglalásról Strasbourgban.

Az Európai Parlament nagy frakciói egyaránt bírálták a holland kormányfőt, amiért nem határolódik el hazája radikális jobboldali pártjának idegenellenes álláspontjától. Geert Wilders pártja, a Szabadságpárt nemrég az interneten keresztül felszólította Hollandia lakosságát, hogy egy erre a célra létrehozott honlapon jelentse a kelet-európai bevándorlók által elkövetett törvénysértéseket. A Szabadságpárt nem tagja ugyan a holland kormánynak, ám külső támogatása nélkül a kabinet nem rendelkezik többséggel a parlamentben.

Kapcsolódó elemek