Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezsák Sándor Petőfi-szobrot avatott Lakiteleken

A március 15-i ünnep keretében Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Petőfi Sándor bronz mellszobrát avatta fel csütörtökön Lakiteleken.


Dátum: 2012-03-15 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:54.690879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tItt Lakiteleken, a Duna-Tisza közén Petőfi népe él - mondta az Országgyűlés alelnöke a szobor leleplezése után, hozzátéve, élete egyik legszebb március 15-éjét éli meg ezekben a percekben. Petőfi Sándor szobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását a magyar történelmi emlékeknek helyt adó Templom parkban, az 1848-as kopjafa mellett állították fel. A szobrot a Lakiteleki Népfőiskola, valamint Lezsák Sándor és felesége ajándékozta a településnek.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az ünnepi megemlékezésen Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára mondott beszédet, melyben felidézte a 164 évvel ezelőtt történt eseményeket. Kiemelte: 1848 mának szóló üzenete "az akkori állam belső stabilitása, és a társadalom szinte bámulatra méltó kohéziója, melynek az volt a magyarázata, hogy az áprilisi törvények által létrehozott rendszerrel a magyar társadalom többsége elégedett volt".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az ünnepi rendezvényen 3 erdélyi és 2 kárpátaljai magyar tett állampolgári esküt. Lakitelek képviselő-testülete ünnepi ülésen döntött arról, hogy testvértelepülési megállapodást ír alá a délvidéki Horgos településsel.', '']

Kapcsolódó elemek