Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harrach: A szabadságért meg kell küzdeni ma is

Harrach Péter szerint "a szabadságért meg kell küzdeni ma is". A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön Vácon, a március 15-ei megemlékezésen úgy fogalmazott: ma nem fegyverrel akarják a szabadságunkat korlátozni, hanem gazdasági és politikai eszközökkel.


Dátum: 2012-03-15 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=178804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 14:43:57.667866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA politikus a helyi Honvéd-emlékműnél azt mondta: 1848. március 15-e üzenete a szabadság és a hazaszeretet üzenete; a szabadságé, amelyért mindenkor meg kell küzdeni, és a hazaszereteté, amely együttműködésre kötelez.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Mint hozzátette, a szabadság az ember legnagyobb ajándéka, mert így képes döntést hozni, választani jó és rossz között, de jelenti a béklyók levetését is, a felszabadulást, amit a nemzet is átélt sokszor.

\xa0\xa0\xa0

"De ezért a szabadságért meg kell küzdeni ma is. Ma nem fegyverrel akarják szabadságunkat korlátozni, hanem gazdasági és politikai eszközökkel. A nemzet ma is szabadságharcot vív" – jelentette ki a frakcióvezető.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az ünnep üzenetét felidézve Harrach Péter kiemelte: 1848/49 nagyszerű egyéniségeit a magas hőfokon izzó hazaszeretet arra kötelezte, hogy egységben legyenek. Széchenyi István azt írta naplójába: most halkuljon el minden ellenérzés, mert ma másnak az ideje van – emlékeztetett Harrach Péter, hozzátéve: Széchenyit a "hazaszeretete arra a következtetésre juttatta, hogy össze kell fogni azokkal, akik nem az ő útját járták".\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Harrach Péter kitért arra is, hogy vannak, akik szerint a politikának nincs helye ezen az ünnepen, de szerinte az, aki ilyet mond, Széchenyi Istvánt és Kossuth Lajost tiltaná ki ezzel.

\xa0\xa0\xa0

"Aki szereti a hazáját és a politika színpadára lép, annak minden területen, itthon is és külföldön is szolgálnia kell a hazát, és nem elárulnia" - fogalmazott.\xa0\xa0\xa0\xa0 Az ünneplő váciakhoz szólva a KDNP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az együttműködés és az összefogás ma Magyarországon is kötelezettség, így Vácott is.

\xa0\xa0\xa0

"A múltat le kell zárni, és a jövőben összefogva, a haza és város érdekeit szolgálva kell fellépni" - tette hozzá.\xa0\xa0\xa0\xa0 A Honvéd-emlékműnél tartott megemlékezés koszorúzással ért véget. A március 15-ei városi rendezvénysorozat a Madách Imre Művelődési Központ ünnepi programjával folytatódott.']

Kapcsolódó elemek